Baló és Szinetár is indul - Ki lesz az MTV elnöke?
Tizenhárman adták le tévéelnöki pályázatukat a hétfői határidőig. Az elnökjelölteket október elsején és másodikán hallgatja meg a kuratórium.
Tizenhárman adták le tévéelnöki pályázatukat a hétfői határidőig. A legesélyesebbek közé Baló Györgyöt és a Szinetár Miklóst sorolják, de indul még a posztért a magát konzervatívként aposztrofáló Havasi János szerkesztőségvezető és Kert Attila hírigazgató is - írja a Népszabadság.
A köztelevízió volt elnöke, Rudi Zoltán a lap megkeresésére azt mondta, csak a kuratóriumi elnökség nyilatkozhat, de úgy tudni, ismét versenybe száll a posztért - számol be a Hírszerző a Független Hírügynökség jelentése alapján.


