BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamuból gyémánt – Ékszer a halottból - Fotók

Egy svájci cég speciális szolgáltatással várja azokat, akik valóban örökké a szeretteikkel szeretnének maradni. Az Algordanza ötezer eurós áron gyémántot készít az elhunyt családtagok hamvakból.

"Néhányan szívesen elmennek a temetőbe, és otthagyják gyászukat. Mások viszont – különböző okokból – nem szeretnek elbúcsúzni" – jelentette ki a Reutersnek nyilatkozva az Algordanza igazgatója, Veit Brimer. A cégvezető szerint ebbe a csoportba javarészt keresztények tartoznak, aki úgy érvelnek: nem érdemes elbúcsúzniuk a családjuktól, hiszen pár év múlva úgy is találkoznak a mennyországban.

A mesterséges gyémántok készítésének technológiáját a General Electric dolgozta ki az ötvenes években. Az eljárás során a természetes folyamatot másolva magas nyomás alatt készítenek szénből gyémántot. Az Algordanza (a cég neve emlékezést jelent) továbbfejlesztette a technológiát, és igyekszik hasznosítani.

Más cégek is erre a területre merészkedtek: az amerikai LiveGem és a brit Phoenix Diamonds hajszálakból készít drágakövet, ez ugyanis több szenet tartalmaz, mint a hamvak. A LiveGem akár a halott kedvencekből is készít gyémántot. Az Algordanza szolgáltatás ötezer euróba, azaz mintegy egy millió kétszázezer forintba kerül.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.