Ledózerolják az Erkel Színházat - 19 milliárdot fizetne a költségvetés
A szűkebb kormánykabinet keddi ülésén végül azt a megoldást választották, hogy a régit le kell bontani, és épüljön egy új, korszerűen fölszerelt, opera- és balettelőadások megtartására alkalmas Erkel, amelyet azonban egy többfunkciós épületegyüttesben helyeznek el.
Ennek létrehozására pályázattal befektetőt keresnek még az idén, legkésőbb a jövő év elején.
A lap érdeklődésére Hiller István oktatási és kulturális miniszter elmondta, a színpadtechnikai igények részletezése mellett komoly szakértői vizsgálat folyt arról is, nem zavarja-e egymást a metróberuházás és az új színház.
A szakvélemények egyöntetűen nemmel válaszoltak a kérdésre.
Az előterjesztés szerint a költségvetés 25 év alatt 19,2 milliárd forintot fizetne az Erkel fenntartásáért, ennek fejében évi legfeljebb 180 napig az Operaház használná a színházat, kivéve azt a két-két és fél évet, amíg az Ybl-palotát felújítják, mert akkor teljes időben ott játszana a társulat. A pénzügyminiszter vállalhatónak tartja a költségeket.
A miniszterelnök, a kancelláriaminiszter és ami nem kevésbé fontos: a pénzügyminiszter által is támogatott működési elképzelés szerint az Operaház évente legfeljebb 180 napra igénybe veszi a színházat - ez 100 opera- és balettelőadás megtartását teszi lehetővé.
Az Erkel évente egymilliárdnál kevesebbe fog kerülni a költségvetésnek. (A Művészetek Palotája, amely úgynevezett ppp-konstrukcióban épült föl, évente hétmilliárdos törlesztést visz el.) Az új Erkel megnyitása 2012 őszére várható.


