Magyar edző tanítványa a paralimpia női Phelpse! Fotó!
Az amputáción átesett versenyző, aki az augusztusi nyári olimpián is részt vett és ott a hosszútávúszók 10 kilométeres viadalán a 16. lett, vasárnap 50 m gyorson nyert, s úgy lett összességében ötszörös első, hogy három számban is világcsúccsal győzött - írja az Új Szó az MTI alapján.
A magyar Tőrös Károly tanítványa a paralimpia előtt úgy nyilatkozott, hogy - hasonlóan az olimpián nyolcból nyolc győzelmet aratott amerikai Michael Phelpshez - ő is minden távon első akar lenni, amelyen elindul. Négy éve, Athénban ugyancsak öt aranyat gyűjtött be Du Toit, aki olimpia és a paralimpia nyitóünnepségén is hazája zászlaját vitte.
Du Toit karrierje kis híján kettétört 2001-ben, amikor robogójával iskolába menet elütötte egy autós. Bal lábát térdtől csonkolni kellett, de óriási lelkierővel folytatta az úszást. Ő és a szintén paralimpiai aranyérmes lengyel Natalia Partyka asztaliteniszező az a két sportoló, aki a fogyatékkal élők és az épek seregszemléjén is elindulhatott.


