Alacsonyabb állami kiadások
Bár a kormány a pénzügyi válság hatására új költségvetési tervet készített 2009-re, az állami működési és a jóléti kiadások még az új javaslat szerint is nőnek jövőre. Igaz, a korábbihoz képest alacsonyabb bevételek és kiadások egyenlegeként a mostani tervezetben mintegy 80 milliárd forinttal kisebb deficit szerepel.
A kiadások visszafogása erőteljesen megmutatkozik többek között a családtámogatások és a nyugdíjak terén, igaz, utóbbiakra még így is 200 milliárd forinttal többet kell költeni, mint az idén. Eközben a gazdaság fejlesztésére nominális szinten is közel ugyanannyit szán a kormány jövőre, mint 2008-ban. A visszafogás érezteti a hatását az egyedi és a normatív támogatásokban is, így a MÁV jövőre mintegy 30 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat. Meglepő, hogy a tartalékok mértéke – a válság ellenére – nem nő, sőt, kissé csökken az új büdzsében.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható


