Cégvilág

Aegon: az első félévi profitcsökkenést már veszteség követte

A holland Aegon biztosító és pénzügyi szolgáltató csütörtökön 329 millió eurós veszteséget jelentett adó után, az egy évvel korábbi,541 milliós adózott eredmény helyett. A teljes bevétel, 8,146 milliárd euró, 16 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbi 9,696 milliárdnál.

A harmadik negyedévet is a befektetési portfolió romlása és a szükségessé vált, 407 millió eurónyi értékleírások keserítették meg, egyebek közt az amerikai Lehman Brothers befektetési bank csődje miatt, de a múlt héten sikerült 3 milliárd eurós állami injekcióval erősíteni a csoport tőkehelyzetét, hála a holland kormány nagylelkűségének. Az időközi beszámolóban úgy értékelték, hogy a cég rugalmasan állja a pénzügyi válság megpróbáltatásait.

A második negyedévben az Aegon adózott eredménye 276 millió euró volt, 58 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévi 655 milliónál. Teljes bevétele az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékkal csökkent, 8,54 milliárd euróra. Az első negyedévről a cég 153 millió eurós adózott eredményt jelentett, 78 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 707 milliónál. A nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsön-piachoz kötődő leírások összege még csak 32 millió euró.

Tavaly az Aegon 2,551 milliárd eurós adózott eredményt ért el, 20 százalékkal kevesebbet a 2006-os 3,169 milliárdnál. Az Aegon teljes bevétele, 44,528 milliárd euró, 14 százalékkal több volt a 2006-os 39,165 milliárdnál, főleg a díjbevételek meredek emelkedése miatt. Az AEGON Magyarország cégcsoport teljesítményéről ezt írták az éves beszámolóban: "kedvező technikai eredményeket ért el a háztartási és a járműbiztosításban, miután a 2006-os utolsó negyedévben növelni kellett a tartalékolást. Így a tavalyi utolsó negyedévben az üzemi eredmény 60 százalékkal 8 millió euróra nőtt az általános biztosításban."

Az Aegon Magyarország cégcsoport két leányvállalata - az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. és az AEGON Magyarország Pénztárszolgáltató Zrt. - idén megvette az Uniqa Biztosító Zrt. érdekkörébe tartozó két vállalatot, az Uniqa Vagyonkezelő Zrt.-t és a Heller-Saldo 2000 Pénztárszolgáltató Kft.-t. A februárban aláírt megállapodás szerint a megvásárolt vállalatok részvényeinek, illetve üzletrészének átadására június végéig került sor, a szükséges hatósági jóváhagyások után.

A tranzakcióval tovább erősödik az Aegon jelenléte a nyugdíj- és vagyonkezelési piacon Közép-Kelet-Európában. Az Aegon Magyarország jelenleg mintegy 400 milliárd forint nyugdíjpénztári vagyont kezel, a mostani terjeszkedés révén ez megközelítőleg 80 milliárd forinttal nő. Az ügylet zárása után az Aegon - a kezelt nagysága szerint - második helyezett a magán nyugdíjpénztárak piacán és harmadik az önkéntes nyugdíjpénztárak piacán Magyarországon.

 A magyar biztosítók díjbevétele tavaly 12,01 százalékkal 930,1 milliárd forintra növekedett.

A biztosítók sorrendje - a díjbevétel arányában - az első hat helyen a következő: Allianz (19,69 százalék), Generali-Providencia (14,87 százalék), ING (12,96 százalék), OTP Garancia (9,68 százalék), Aegon (8,4 százalék), és Uniqa (7,15 százalék). A sorrend a múlt évben nem változott, de az élbolyban az Allianz részesedése az év végére 21, 57 százalékról 19,69 százalékra, az ING részesedése 14,02 százalékról 12,96 százalékra, az Aegoné 9,13 százalékról 8,4 százalékra csökkent. A Generali-Providencia és az OTP Garancia részesedése változatlan maradt, míg az Uniqa részaránya 6,49 százalékról 7,15 százalékra nőtt.

biztosító év Aegon
Kapcsolódó cikkek