Három magyarországi céget – a Nitrogénművek Zrt.-t, az EMFESZ Kft.-t és az E.On Földgáz Zrt.-t – érintő gázvita egyes mozzanatairól számoltunk be a közelmúltban. Legutolsó cikkünk után a Nitrogénművek felszólítására teg-
nap helyreigazítást jelentettünk meg, amelyre az EMFESZ reagált, az E.Ont pedig magunk kerestük meg ismét, hogy hármuk álláspontját közzétéve lapunk részéről lezárjuk az ügyet.
A történet: 2008 júliusától az EMFESZ Kft. nem szállít földgázt egyik legnagyobb hazai vevőjének, a Nitrogénművek Zrt.-nek, információink szerint azért, mert a vevő az adósa maradt. Érdeklődésünkre az EMFESZ-nél csak a szállítás leállítását erősítették meg, annak okát azonban üzleti titoknak mondták. Mindazonáltal ekkortól a Nitrogénművek már az E.On Földgáz Trade Zrt.-től vette a gázt.
Október 20-án a Nitrogénművek piaci okokból kettő-négy hétre leállította műtrágyagyártását, vagyis saját elhatározásából nem vásárolt földgázt, azaz műtrágya-alapanyagot. Ám kisebb mennyiséget továbbra is átvett távhőellátási kötelezettségei teljesítésére. E mennyiség szállítását a múlt héten előre fizetéshez kötötte az E.On, a Nitrogénművek „milliárdos nagyságrendű” tartozása miatt. Erről szóló cikkünkben megírtuk korábbi nem hivatalos informá-
ciónkat is, amely szerint a vevő az EMFESZ-nek is adósa. Helyreigazítási kérelmében a Nitrogénművek ezen adósság meglé-tét cáfolta, a milliárdos tartozás említését pedig tévesnek és félreérthetőnek értelmezte, mert szerinte az a saját döntésen alapuló terme
E.On Földgáz zrt.: „Nem kívánjuk módosítani a Világgazdaság megkeresésére csütörtökön tett nyilatkozatunkat.” (Ez így szólt: a Nitrogénművek milliárdos nagyságrendű tartozása miatt az E.On Földgáz leállította a péti gázszállítást. A távhő előállításához szükséges mennyiséget az E.On továbbra is küldi, de a Nitrogénműveknek előre kell fizetnie.)
Nitrogénművek Zrt.:„A Nitrogénművek Zrt. szerződésszegés címén peres eljárást indított az EMFESZ Kft. ellen. A Nitrogénművek Zrt. a folyamatban lévő peres eljárással kapcsolatban nem kíván nyilatkozni. A Nitrogénművek Zrt. az E.On Földgáz Trade Zrt.-vel kapcsolatban nem kíván nyilatkozni.”
E.On Földgáz zrt.: „Nem kívánjuk módosítani a Világgazdaság megkeresésére csütörtökön tett nyilatkozatunkat.” (Ez így szólt: a Nitrogénművek milliárdos nagyságrendű tartozása miatt az E.On Földgáz leállította a péti gázszállítást. A távhő előállításához szükséges mennyiséget az E.On továbbra is küldi, de a Nitrogénműveknek előre kell fizetnie.)
Nitrogénművek Zrt.:„A Nitrogénművek Zrt. szerződésszegés címén peres eljárást indított az EMFESZ Kft. ellen. A Nitrogénművek Zrt. a folyamatban lévő peres eljárással kapcsolatban nem kíván nyilatkozni. A Nitrogénművek Zrt. az E.On Földgáz Trade Zrt.-vel kapcsolatban nem kíván nyilatkozni.” -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.