Újabb húsbotrány! A vadhúsosok is kartelleztek!
Az igazságszolgáltató fórum elsőfokú ítéletében megerősítette a Gazdasági Versenyhivatal 2005 márciusában hozott határozatát és elutasította a Vadgazdasági Termékek és Szolgáltatások Terméktanácsának keresetét.
A GVH még 2003 szeptemberében indított eljárást a terméktanács és vadhús-felvásárlásban érdekelt tagjai ellen, mert azt észlelte, hogy a gazdasági verseny korlátozására alkalmas ármegállapodást kötöttek. Megállapította, hogy a terméktanács 2000. augusztusa és 2004. áprilisa között a tagságot kötelező, de az egész vadhús felvásárlási piacra továbbgyűrűző nagyvad felvásárlási árakat határozott meg 11 alkalommal.
A versenyjogi felelősséget a terméktanács viseli ármeghatározó döntéséért - mondta ki a versenyhatóság és 80 millió Ft bírság megfizetésére kötelezte. Az összeg kiszabásánál a feldolgozatlan nagyvadak húsának értékesítéséből a tagságra eső hányadot, a terméktanács éveken át folytatott kifogásolható magatartását és azt is figyelembe vette, hogy a szervezetet korábban - a vadászati piac más bérvadászati szegmensét érintő jogsértéséért - 150 millió forintra bírságolta.