BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A sötét képernyő harmadannyi energiát fogyaszt - Töltse le a "zöld" hátteret

Az Első Lépcső kezdeményezés azzal a céllal indult, hogy legyen egy egyesület, amely a hazai kis- és középvállalatok számára irányt mutat a környezettudatos cégfelépítés, fejlődés területén.

A kkv-szektor szereplői az Első Lépcső szerint nem elég nagyok ahhoz, hogy saját környezetpolitikát alakítsanak ki, hogy egyénileg hatékony CSR folyamatokat indítsanak. A szervezet ezért konkrét lépésekkel segít a kis- és középvállalatoknak, hogy fontos lépéseket tehessenek a fenntartható fejlődés irányába.

Az egyesület szerin ezek a feladatok apró, komoly befektetéseket nem igénylő lépéseket jelentenek, amik invesztáció helyett sokkal inkább a szemlélet megváltoztatását igénylik. Az Első Lépcső ezeket a feladatokat 7+1 pontban foglalta össze, amelyeket minél több cég vállal fel és teljesít, annál komolyabb mértékben csökkenthető a környezet terhelése.

A nyolc pont a nyílászárók megfelelő szigetelését javasolja úgy, hogy közben a klíma télen maximum, nyáron minimum 23 fokra szabályozza a hőmérsékletet. Az Első Lépés szerint a lehető legtöbbször érdemes kikapcsolni az irodai eszközöket, a készenléti üzemmódot pedig kerülni kell.

Javasolt még az energiatakarékos izzók használata, a szelektív hulladékgyűjtés, az újrapapír előnyben részesítése. A szervezet tagjai emellett vállalják, hogy a biciklis futárral történő szállításaik aránya eléri a 75 százalékot – ezt a bejövő alvállalkozói számlák alapján ellenőrzik.

Az Első Lépés karácsonyi üzenetében arra hívja fel a figyelmet, hogy a sötét képernyő harmadannyi energiát fogyaszt, mint a fehéren világító monitor.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.