BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma sem történt előrelépés a ferihegyi egyeztetésen

A kompetens topmenedzserek távolmaradása miatt teljesen eredménytelen volt a szakszervezetek és a Hochtief-Budapest Airport közötti mai egyeztetés – közölték a reptéri szakszervezetek. A jelenlévő vezetők csak a már ismert, elfogadhatatlan ultimátumot ismételték meg – áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete közleményében.

Sem az igazgatóság elnöke, sem a vezérigazgató, sem a humánpolitikai, sem pedig a biztonsági igazgató nem vett részt a mai sztrájk-egyeztetésen. A jelenlévő helyettesítők pedig láthatóan nem kaptak felhatalmazást semmilyen érdemi javaslatra: mantraként ismételgették a cég ultimátumát. Ez 30 százalékos bércsökkenést, kiszámíthatatlan munkarendeket jelent a legnehezebb feladatokat a legszélsőségesebb műszakokban ellátó dolgozóknak, és a kollektív szerződés egyoldalú felmondásának megerősítése - olvasható a szakszervezetek közleményében.

Ugyanígy, továbbra sem ismert semmilyen javaslat a szabálytalanul, fél éve, a „szezonalitásra” hivatkozva határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak státuszának rendezéséről.A felelős vezetők távolmaradása miatt az új kollektív szerződésről sem kezdődhetett egyeztetés.

A mai egyeztetés látszat-tárgyalás volt. A sztrájkot meghirdető szakszervezetek hangsúlyozzák: amennyiben nem tapasztalnak elmozdulást a vezetőség részéről, a korábbinál is kiterjedtebb, más reptéri érdekképviseletekkel összehangolt akciókkal fognak gátat vetni a Hochtief-Budapest Airport jogsértéseinek, és így védik meg a dolgozók és családjaik megélhetését, biztonságát - zárul a közlemény.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.