BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hol adnak két számjegyű kamatot a kisvállalkozói betétekre?

Nem hagyta érintetlenül az október végi, 300 bázispontos jegybanki kamatemelés a vállalkozói betétek piacát sem, hiszen – bár azóta az irányadó ráta fokozatosan, 2 százalékponttal, 9,50 százalékra csökkent – még mindig érződnek az akkori döntés hatásai. Még mindig nyolc százalék fölötti kamatokat kínálnak a kisvállalkozói betétekre a bankok.

Ráadásul a vállalkozóknak – ellentétben a magánszemélyekkel – kamatadót sem kell fizetniük megtakarításaik hozama után. Az FHB-nál elmondottak szerint a kamatakciók hatásai az állományokon is tükröződnek. Tekintettel arra – mutattak rá a hitelintézetnél –, hogy sok vállalkozás a jelenlegi makrogazdasági problémákra a beruházások visszafogásával reagált, képesek és készek betéteket lekötni.

Természetesen ez elsősorban a nyereségesen, illetve stabilan működők esetében igaz – tették hozzá. Két számjegyű kamat viszont már csak három helyen maradt a piacon. Az egy ideje már a kereskedelmi banki területen is aktív FHB három hónapos lekötésre kínál éppen 10 százalékos – tehát az MNB-alapkamatnál magasabb – éves hozamot, amelynek eléréséhez az ügyfélnek legalább 50 millió forint elhelyezéséről kell rendelkeznie.

Ugyanennél az összeghatárnál 6 hónapra szintén nagyon attraktív, 9,50 százalékos kamatot ad a hitelintézet. A Raiffeisen Bank szintén évi 10 százalékot ajánl – egy hónapos időtávra – legújabb, tegnaptól hatályos akciójában, amely érvényes mind a bankszámlával rendelkező, mind az azzal nem rendelkező kkv-ügyfelek betétlekötési megbízásaira. A minimális megtakarítási összeget is vállalható mértékűre szabta a hitelintézet, az alsó limitet félmillió forintban határozta meg.

Az OTP Bank több megoldási tervet is kínál a felesleges forrásokban dúskáló ügyfeleinek.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.