Az első helyet a szavazatok 35 százalékával Cristiano Ronaldo szerezte meg – ezzel a portugál csillag rövid időn belül a második trófeát szerezte meg, nemrég ugyanis az év európai játékosává választották – írja a FourFourTwo. A Barclays Premier League 186 ország 33 ezer szurkolójának véleményét összesítve jutott erre az eredményre.
A második helyet 17 százalékkal a Barcelona "talizmánja", Lionel Messi szerezte meg. A harmadik és negyedik helyen a liverpooli duó áll Steven Gerrard és Fernando Torres személyében. A Vörösök kapitánya 10, a spanyol klasszis pedig 9 százalék tartja kedvencének. A sort a FIFA által a világ legjobb játékosának választott Kaká zárja, mindössze 7 százalékkal.
Ha Ronaldo folytatja menetelését és a FIFA a világ legjobb játékosának választja, először szerzi meg a Manchester United játékosa ezt a címet. Az Old Trafford játékosai legközelebb akkor jutottak a trófeához, amikor Beckhamet 1999-ben és 2001-ben másodiknak választotta a szervezet.
A portugál játékos neve más okból is címoldalakra került az elmúlt napokban: éppen csapata edzésére tartott, amikor – ismeretlen okból és módon – összetörte Ferrari 599 GTB-jét. Ronaldo sértetlenül szállt ki a totálkáros luxusautóból és a Daily Telegraph értesülései szerint már váltott is, méghozzá egy Bentley Continental GT-re.
A 140 ezer fontos (42,6 millió forint) modell akár a Manchester United hivatalos autójának is tekinthető – Ronaldo hét csapattársa ilyet vezet. A baleset után állítólag Edwin van der Sar éppen egy ilyen autóval fuvarozta az edzésre Ronaldót, miután "megtalálta" az úton az összetört Ferrari mellett.