BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraindult a termelés a Villeroy & Boch Magyarország Zrt.-nél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Öthetes leállás után újraindult a termelés hétfőn reggel a Villeroy & Boch Magyarország Zrt. hódmezővásárhelyi szanitergyárában - tájékoztatta Sebesi Bálint, a cég vezetője az MTI-t.

A gyár az év végi ünnepek körül általában két hétre állítja le termelését, idén azonban a rendelésállomány csökkenése miatt további két hét kényszerpihenőt kellett beiktatni, további egy hétig pedig a gázkorlátozás miatt szünetelt a munka - mondta a szakember.

A kizárólag szanitereket gyártó cég termelése idén - a megrendelések csökkenése miatt - előreláthatólag 13 százalékkal lesz kisebb, mint tavaly; ez a 2008-as, mintegy 15 milliárd forintos forgalomhoz képest 2 milliárd forint kiesést jelent - közölte az igazgató.

Az 1965-ben alapított Alföldi Porcelángyár, amely a vásárhelyi üzem elődje, 1992 óta tartozik Európa egyik legnagyobb - több mint kétszázötven éves múltra visszatekintő - kerámiagyártójához, a Villeroy & Boch konszernhez. A magyarországi cég a saját gyártású szaniterek értékesítése mellett forgalmazza a konszern más termékeit is: a fürdőszobához kapcsolódó wellness eszközöket, csaptelepeket és bútorokat - tudatta Sebesi Bálint. A hódmezővásárhelyi termelés 15-17 százalékát értékesítik belföldön, az export 85-90 százaléka az unión belül, főként Nyugat-Európában talál vevőre - tette hozzá.

A szakember elmondta, a vállalkozás 950 embert foglalkoztat, közülük 850-870-en a termelésben közvetlenül résztvevő fizikai dolgozók, akiket érintett a többhetes kényszerpihenő. A dolgozók a leállás idején szabadságon voltak, így minden járandóságukat megkapják erre az időszakra. Nyáron és a következő téli időszakban azonban rövidebb lesz a termelési szünet, s így a munkavállalók szabadsága is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.