A PC-gyártók az okostelefon piacra vágynak - De miért?
A Hewlett-Packard és a Lenovo már korábban eldöntötte, hogy beszáll az okostelefon szektorba, a két céget pedig most követte a Dell és az Acer. "Ott van a Nokia, a kategória gorillája, az iPhone, ami szuper cool és a Blackberry, amire minden menedzsernek szüksége van. Mit tudnak ezek a PC-gyártók felmutatni?" – összegezte a problémát a Reutersnek az IDC elemzője.
Aloysius Choong szerint a számítástechnikai cégek nem annyira a kreativitásukról, mint inkább a tömegtermelési képességeikről híresek. Az okostelefon piacon azonban a márka, a stílus és a forma fontosabb, mint a materiális vetület – véli az elemző. Véleményével egyetért a Gartner munkatársa is, aki szerint a cégek nagy kockázatot vállalnak azzal, hogy egy teljesen más területre lépnek.
A lelkesedés perszer érhető, hiszen az okostelefonok – a többi infokommunikációs ágazattal ellentétben – 2008-ban is dinamikusan fejlődtek, 22 százalékos globális növekedést elérve a tavaly évben. A számtalan funkcióval szerelt miniszámítógépek jelentős árrésre adnak lehetőséget, de a hirtelen keletkező túlkínált esélye itt is fennáll.


