Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára lapunknak elmondta: a január 1-jén életbe lépett termékdíjas előírások extra adóterhet jelentenek az élelmiszeripar és a számára, mivel a jogalkotó – a korábbi évekkel ellentétben – olyan mentességi feltételeket határozott meg, amelyek eleve teljesíthetetlenek.
Az ágazat szereplői a műanyag szatyroknál és zacskóknál, valamint az italcsomagolásoknál jelentkező pluszterhet kénytelenek továbbhárítani fogyasztóikra, az ennek következtében várható drágulás pedig a vásárlások visszaesését vonhatja maga után, ez tovább súlyosbíthatja a gazdasági válság következményeit.
A fogyasztóknak mindez közvetlenül az üzletek eladóterében kimérhető termékek, például a pékáruk, a zöldségek, húskészítmények, savanyúságok, egyes tejtermékek (sajt, túró) drágulásán keresztül lesz érzékelhető, mindazon árukénál, amelyek megvásárlásának a mennyiségéről a boltokban dönt a vevő, és amelyeket ezután csomagolnak be műanyag zacskókba.
A fogyasztóvédelmi törvény egyértelmű: minden élelmiszert kötelező becsomagolni, az élelmiszer-higiéniai szabályok szerint pedig egyes boltban kimérhető árukat (például sajt, húsféleség) csak műanyag csomagolóanyagba lehet helyezni – fejtette ki Vámos György. A főtitkár szerint az alacsonyabb termékdíjjal sújtott papírzacskó több okból sem jelenthet alternatívát a műanyaggal szemben: magasabb ára, valamint kisebb teherbírása és más kevésbé előnyös tulajdonságai miatt.