BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a külföldiek is az utolsó pillanatban foglalnak szállást

Jövő nyáron újabb négycsillagos szállodával bővül a budapesti kínálat: tegnap megkezdődött az egykori Hungária fürdő helyén a Continental Hotel Zara építése.

A 13 milliárd forintos beruházást 80 százalékban a CIB Bank, 20 százalékban pedig a fejlesztő és majdani üzemeltető Zenia Hotel Kft. finanszírozza. Mazen Al-Ramahi, a cég ügyvezető igazgatója bizakodó: az érdekeltségébe tartozó budapesti Zara Hotel jelenleg 80 százalékos kihasználtsággal üzemel, és az új szálloda esetében is legalább ezt a szintet szeretnék elérni.

A budapesti szállodák átlagban azonban korántsem büszkélkedhetnek ilyen kiváló számokkal: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a fővárosi szálláshelyeken az év első két hónapjában mindössze 32,2 százalékos volt a foglaltság. A fővárosban és környékén 18,7 százalékkal, 600 ezerre csökkent a vendégéjszakák száma, a bruttó szállásdíjbevétel pedig 17 százalékkal maradt el az előző évitől, és nem érte el a hatmilliárd forintot.

A számokban a március sem hozott változást. Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a Világgazdaságnak elmondta: a tagszállodák visszajelzései alapján január óta folyamatosan 15-20 százalékos vendégéjszaka-visszaesés tapasztalható. Az áprilisi rendelések is hasonló mértékben maradnak el a tavalyiaktól, és húsvétra is kevés az előfoglalás. A tapasztalat azt mutatja, a külföldiek kivárnak, az utolsó napokban foglalnak.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.