BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb bónusz botrány - A Shell-igazgató fejét követelik

A Shell javadalmazásért felelős bizottságának vezetője, Sir Peter Job állása veszélybe került, miután a múlt héten kisebb lázadást váltott ki a befektetőkből, hogy a gazdasági nehézségek ellenére 3,65 millió fontot fizet ki prémiumként a cég.

"Távoznia kell. Egyértelműen nem érti meg magát a befektetőkkel" – nyilatkozta a The Sunday Times-nak az üggyel kapcsolatban egy nagy súllyal bíró részvényes.

Sir Peter Job, a Reuters csoport korábbi elnöke, jelenleg a Shell javadalmazásért felelős igazgatója már azzal felbosszantotta a tulajdonosokat, hogy a kifizetések előtt levélben próbálta megmagyarázni a döntést. Eszerint a cég már így is sokat tett a befektetők érdekében és a megszavazott 3,65 millió font jogosan jár a menedzsereknek.

A Shellnél a cég három éves teljesítményét vetik össze a riválisokéval, ez alapján döntenek a prémiumokról. Mint hogy a Shell most negyedikként végzett, a vezetőség nem lett volna jogosult bónuszra.

Viszont a Totalhoz képest csak 2 százalékkal maradt el a Shell, ezt az illetékes bizottság marginálisnak minősítette és megítélte a menedzsereknek az alapfizetés 50 százalékának megfelelő prémiumokat. A részvényesek 60 százaléka leszavazta a döntést, ez azonban nem kötelező érvényű a Shell vezetése számára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.