BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

AAA Auto: Ez már a használtpiac mélye

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem várható további áresés a használt autók piacán - ecsetelte a csehországi helyzetet a cseh vezetésű, de Hollandiában bejegyzett AAA Auto vezérigazgatója, Anthony Denny, aki szerint a cseh piacon már egy 10-30 százalékos áresésen vannak túl.

A Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett vállalat a gazdasági válság, illetve az autópiac összeomlása után az általa addig kiszolgált közép-európai térség több országából, köztük Magyarországról is kivonult és ez idő szerint a cseh és a szlovák piacon tevékenykedik, költségcsökkentési programot hajtva végre.

Jelenleg 1200 főt foglalkoztat a tavaly év eleji 3800 helyett. Denny nem várja a tavalyi 60 ezres globális eladás megismétlődését, hiszen - bár javuló tendenciát mutatva - áprilisban 4 ezer kocsit adtak el.

Ennek 40 százaléka Skoda márkájú autó volt.

Ezek iránt növekszik a kereslet és mivel általában újabb modellek kerülnek a használtpiacra, az árak emelkedésére lehet számítani.

Az AAA Auto tavalyi éves vesztesége a cseh sajtó szerint 800 millió korona volt, azaz mintegy 30 millió euró, az idei első negyedévet közlése szerint 883 ezer euró veszteséggel zárta. A cég azt tervezi, hogy a gazdasági helyzet javulása után - két-három éven belül - visszatér a magyar autópiacra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.