Csődbe ment utazási iroda: pórul járhatnak az utasok
A pórul járt utasok közül eddig négyszázan tettek kárbejelentést, de a számuk várhatóan eléri a 650-et. Ilyen esetben mindenkit egyenlő részben fizetnek ki, tehát a biztosítók megvárják, amíg az összes érintett utas jelentkezik.
A hazai irodák történetében nem egyedülálló az eset, tavaly például a Horvát Utazási Iroda kauciója nem volt elegendő az utasok teljes kártalanítására.
Előfordulhat az is, hogy az adott utazási irodák rosszul becsülik fel a piacot, de szakértők azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy szándékosan készítenek kisebb bevételi tervet, hogy kevesebb legyen a kötelezően befizetendő vagyoni biztosítékuk összege. Baj esetén mindenképpen az utasok isszák meg ennek a „tévedésnek” a levét.
Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke lapunknak elmondta, az utazásszervezést szabályozó kormányrendelet szerint azoknak az irodáknak, amelyek nem kötnek charterszerződéseket, a tervezett éves árbevétel 12, akik foglalkoznak charterekkel, az árbevételi terv 20 százalékát kell kötelezően biztosítékként lekötniük.
„Ha az iroda rosszul becsüli fel a piacot, vagy szándékosan kisebb bevételi tervet határoz meg, hogy kevesebb kauciót kelljen befizetnie, elképzelhető, hogy fizetésképtelenség esetén a károsultak nem kapják vissza a teljes összeget” – magyarázta az elnök. Ilyen esetben mindenkit egyenlő részben fizetnek ki, tehát a biztosítók megvárják, míg minden utas jelentkezik.


