BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új rekord - Három nap alatt több mint egy millió iPhone kelt el

Az iPhone 3G S pénteken került az üzletek polcaira az Egyesült Államokban és hét másik országban. Az eltelt három nap alatt több mint egy millió darab talált gazdára, ezzel a legújabb típus megdöntötte elődei rekordját.

Az előző iPhone szintén több mint egy milliós eladási adatot produkált a bemutatót követő első három napban, de az a modell egyszerre 22 országban debütált. Így a most nyolc államban a polcokra kerülő iPhone 3G S rekordot döntött. "A vevők szavaznak és az iPhone győz" – idézi az AP az Apple-vezér Steve Jobs közleményét.

Steve Jobs megszólalt

Jobs most először adott ki kommünikét azóta, hogy januárban visszavonult az aktív vezetéstől.

A Wall Street Journa információi szerint az ikonná vált és korábban hasnyálmirigy rákkal kezelt Jobs két hónappal ezelőtt májátültetésen esett át és vélhetően a közeljövőben csak részmunkaidőben dolgozik majd.

A múlt évben az előző modell debütálásakor akadtak problémák, az ügyfelek rohama miatt ugyanis egyesek nem tudták azonnal aktiválni a készülékeket.

A hibajelenés most is felmerült, igaz, kisebb mértékben, mint tavaly – a kevésbé szerencsések csak 48 óra elteltével tudták aktiválni az iPhone-jukat.

Az iPhone 3G S, várhatóan már júliusban megjelenik Magyarországon- erősítette meg az ezzel kapcsolatban szárnyra kapott híreket Winkler János a Magyar Telekom vezérigazgatóhelyettese, a T-Mobile vezetője. Mint ismeretes, az amerikai gyártó exkluzív értékesítési jogokat adott bizonyos mobilszolgáltatóknak, így a készülék legálisan csak ezen operátoroknál érhető el. Magyarországon ilyen jogot a Magyar Telekom T-Mobile márkája szerzett.

A Wall Street Journa információi szerint az ikonná vált és korábban hasnyálmirigy rákkal kezelt Jobs két hónappal ezelőtt májátültetésen esett át és vélhetően a közeljövőben csak részmunkaidőben dolgozik majd. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.