Cégvilág

DNS-ből épít számítógépekhez chipeket az IBM

Az IBM munkatársai kifejlesztettek egy technológiát, amelynek segítségével a DNS molekulákat felhasználva építhetnek a mainál nagyobb teljesítményű chipeket.

A chipgyártásban a miniatürizálás az első számú kérdést, a gyártók évek óta igyekeznek minél kisebb felületre minél nagyobb mennyiségű áramkört integrálni. Ebben segíthetnek a DNS molekulák, amelyekről a California Institute of Technology tudósa már korábban bebizonyította, hogy hajlamosan szabályos alakzatokba rendeződni - írja a PCWorld.

Bob Allen, az IBM vezető kutatója most a korábbi tapasztalatokra alapulva készül a "DNS-chipek" legyártására. A folyamat az áramkörök mintájának megalkotásával kezdődik. Ebbe az sablonban öntik eztuán a DNS oldatot. A molekukák természetes képességeiknek megfelelően gyorsan elrendeződnek és felveszik az előzőleg kimetszett geometriai formákat. Az így kialakított réteghez azután több milliónyi nanocsövecske és nanorészecske tapadhat, amelyek együtt adják a chipet alkotó integrált áramköröket.

Allen bizakodó a technológia sorsát illetően, annak ellenére, hogy tömeges használatához még több évnyi fejlesztés szükséges. Mint mondja, nem lehet tudni, hogy a DNS-módszer átalakítja-e majd a chipgyártás folyamatát, de az IBM csapatát rendkívül lelkesíti az ötlet.

chip DNS integrált áramkör IBM nano
Kapcsolódó cikkek