BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Volán: közös sztrájkra készülnek - Megbénítanák az országot

A Volán-társaságoknál működő négy reprezentatív szakszervezetet tömörítő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma közös sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezte, hogy a kormányt tárgyalásra kényszerítse a közösségi közlekedés átalakításáról szóló határozat végrehajtásáról

A fórum megalakulásáról szóló közlemény szerint az eredményesebb érdekvédelem és hatékonyabb értékérvényesítés összehagonlására hozta létre az Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója ( ADU), a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége (LKSZSZ) és a Közlekedési Munkástanács Szövetsége (KMSZ).

A sajtóközlemény szerint az összefogás szándékát felgyorsította, hogy a kormány nem volt hajlandó a szakszervezetek kérését teljesíteni, és tárgyalóasztalhoz ülni a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról szóló kormányhatározatban foglaltak végrehajtásával kapcsolatban.

Dobi István, az MTI-nek elmondta, hogy a fórumot alkotó szakszervezetek testületei szeptember 2-án döntenek a közös sztrájkbizottság felállításáról, a további lépésekről. Ezt követően a fórum szeptember 7-én ül össze, ahol a szakszervezetek testületi döntéseinek megfelelően létrehozza a közös sztrákjkbizottságot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.