Cégvilág

Az eddig gondoltnál is veszélyesebb az új influenza vírus

Az eddig gondoltnál is veszélyesebb az új influenza vírus, ezért szakértők szerint elképesztő felelőtlenség az oltás mellőzése. Európában 5 millióan oltatták be eddig magukat, nálunk 1,5 millióan vették föl az oltást. A gyógyszer-nagykereskedők bírálják az EKI forgalmazási gyakorlatát, az intézet főigazgatója szeretné, ha a parlamenti bizottság előtt tisztázhatná az őket ért vádakat.

Az új influenza vírus az eddigi véleményeket felülmúlóan óriási veszélyt jelent az emberekre - mondta Falus András immunológus, az MTA tagja a Magyar Rádió ma reggeli műsorában. Európai szakemberek kimutatták, hogy a H1N1 olyan fehérjét hoz létre az emberi szervezetben, amely gátolja annak természetes működését. Másik nagyon komoly kockázat, hogy a tüdőszövet sejtjeit úgy támadja meg, hogy azok elvékonyodnak, így elősegítik a tüdővérzést.

Elképesztő felelőtlenség ezért, időnként az egészségügyi dolgozók részéről is a védőoltás ellenesség. Sokan gondolják úgy, hogy az immunrendszert különféle vitaminokkal erősítik, vagy maszkot viselnek, így akadályozzák meg a vírus fertőzését, ám ez tévedés. Falus akadémikus úr szerint ez olyan, mintha a vakbél gyulladást vizes borogatással akarnák gyógyítani. Többen azt mondják, minek oltatni, hiszen a vírus mutálódik. Tény, hogy mutálódhat, mondja a szakember, ám az - a szerkezete miatt - kis mértékű, így az ellene kifejlesztett vakcina hatásos.

Közben kirobbant a vita az oltóanyag forgalmazása miatt. A Gyógyszer-nagykereskedők szerint az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) alkalmatlan a rugalmas kiszállításra, ezért akadozik az ellátás. Kifogásolták azt is, hogy őket kizárták az oltóanyag forgalmazásából. Szabó Ferenc, a szövetség elnöke ezért nyílt levélben fordult Székely Tamás egészségügyi miniszterhez. Ebben azt is közölték, hogy a nagykereskedők olcsóbban szállítanák ki a vakcinákat, mint az EKI.

Kárpáti Zsuzsanna, az EKI főigazgatója a Világgazdaság Online kérdésére elmondta: ma reggelig 2 millió 767480 adagot szállítottak ki a házi felnőtt- és gyermekorvosoknak és a kritikus infrastruktúrában dolgozó vállalatoknak, intézményeknek, szállítás díj nélkül. A patikákba és az eddig működött 29 oltóközpontba máig 503 ezer adagot szállítottak, a vállalatok és intézmények foglalkozás- egészségügyi szolgálatainak pedig 75 680 adagot. Ezeknek a szolgálatoknak a megrendelést követő 48 órán belül kiszállítják az oltóanyagot. Térítésmentes a szállítás a patikáknak és az oltópontoknak is. Kizárólag a foglalkozás egészségügyi szolgálatoknak számítanak föl szállítási díjat, annak összege dobozonként (egy dobozban 20 vakcina van) 3750 forint. A térítéses oltóanyagot az ÁNTSZ kistérségi szervezetei terítik, nekik az EKI hetente 50 ezer adagot szállít. A vakcina bruttó ára 1674,75 forint, ennyiért adja tovább az EKI. A nettó 1595 forintos árra 5 százalékos áfa kerül, amit az EKI befizet a költségvetésbe. Azért kerül 1930 forintba a patikákban az oltóanyag, mert a bruttó nagykereskedelmi EKI árra rákerül a kiskereskedelmi árrés.

A főigazgató elmondta: a térítésmentes 4 millió adag vakcinán nem keletkezik "haszon". Ha a 2 millió térítéses vakcina valóban elfogy, akkor keletkezhet belőle pénz. Ebből fizetik a logisztikai költségeket, a speciális hűtőautókban történő szállítást, a vakcinák kicsomagolását végzők díját. Az e fölött megmaradt összeget az EKI-nek be kell fizetnie a költségvetésbe, ám ha a nagykereskedők vennék át a szállítást, úgy náluk maradna ez az összeg.

Kárpáti Zsuzsanna elmondta: az elmúlt három évben nyolc ellenőrzésen esett át az EKI, vizsgálták a közbeszerzési gyakorlatát, a pénzügyi tevékenységét, a kórházbezárásokkal kapcsolatos munkáját. A szigorú ÁSZ típusú ellenőrzések során semmiféle gondot nem találtak. Ezért most azt szeretné a főigazgató, ha az EKI-t ért vádakat az illetékes parlamenti bizottság is megvizsgálná, hogy számukra és a nyilvánosság számára is kiderüljön: munkatársai a törvényi keretek között és megfelelően végzik a munkájukat.

Hazánkban fellendült az oltás, holnaptól már az összes hazai kórházban oltópontokat jelölnek ki és a nagyobb szakrendelőkben is kérhetik az emberek a vakcina beadását. Eddig 1,5 millióan vették föl az oltást, amiben az EU tagállamokat tekintve előkelő helyen állunk. Az EU-ban ugyanis eddig 5 millió embert oltottak be.

Az Omninvest azt vállalta, hogy november 30-ig kiszállítja a 4 millió adag térítésmentes oltóanyagot az EKI-nek, ami mára teljesült.

Kárpáti Zsuzsanna Falus András H1N1 újinfluenza
Kapcsolódó cikkek