Cégvilág

Pécsi vízműcsata – Győzött a Tettye?

A Pécsi Vízmű vagyona felett gyakorlatilag már a Tettye Forrásház Zrt. rendelkezik – jelentette be a csütörtöki közgyűlési szünetben sajtótájékoztatóján a vezérigazgató Winkler Tamás, és a cég jogásza, dr. Szabó Iván.

A képviselő-testület ugyanis zárt ülésen jóváhagyta, hogy a Forrásház megvásárolja a CIB Bank Zrt.-től a Pécsi Vízművel szemben fennálló követelésállományát. Ebből az következik, hogy a Forrásházat ettől kezdve megilletik mindazok a jogok, amelyek eddig a bankot biztosították, így a Pécsi Vízmű és leányvállalatainak vagyonát terhelő zálogjogok, váltók és számlafoglalások átkerültek a Forrásház tulajdonába - írja a BAMA.

Amennyiben a fizetésképtelen helyzetbe került Pécsi Vízmű nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján jár el, akkor csődbűncselekmény miatt tesznek ellene feljelentést – mondta dr. Szabó Iván. Winkler Tamás hozzátette, hogy inkasszós joguk van a Vízmű minden számlájára, ezért az esetleg tévesen a Vízműnek befizetett vízdíjak is a Forrásházhoz folynak be.

Szabó Iván elmondta, hogy a mintegy 770 millió forintos tartozás átruházására abból az egymilliárd forintos hitelkeretből kerül sor, amelyet az CIB Bank nyitott meg a Forrásház, illetve a tulajdonos önkormányzat számára. A bank félmilliárd forintos folyószámla-hitelkeretet is biztosít a Forrásház számára, amelyből fedezni tudja a működéshez szükséges kiadásokat. A hiteleket és kamatait az árbevételből fizetik vissza.

Folyószámla vízmű zálog Pécs Tettye Forrásház CIB
Kapcsolódó cikkek