Cégvilág

Start előtt a HUPX

Jövő nyáron indulhat a magyar áramtőzsde, küszöbön a megállapodás a majdani üzemeltetővel, jelentette be Tari Gábor, a HUPX-ot életre hívó Mavir Zrt. vezérigazgatója.

A jövő év közepén indulhat a HUPX magyar áramtőzsde, jelentette be újságírók előtt Tari Gábor, a Mavir Zrt. vezérigazgatója, Hévízen. A villamos energia rendszerirányító társaság napokon belül megállapodhat egy olyan partnerrel, amely elfogadható költségek mellett vállalná a működtetését.

Folyik az egyeztetés a Magyar Energia Hivatallal (MEH) is, amelynek egyebek között arról kell határoznia, hogy a tervezett konstrukcióban felmerülő költségek indokoltak-e a tőzsde működtetéséhez, vagyis elismerhetők-e a Mavir rendszerirányítási tarifáiban. A HUPX-ról szóló végleges döntés a tervek szerint az év végéig megszületik.

Ismert, hogy az áramtőzsde beindítását a Mavir korábbra tervezte, az előkészületek azonban lassan haladtak. Főleg azért – ismertette Tari Gábor -, mert hamar kiderült, hogy a tőzsdén várhatóan gazdát cserélő villamos energia mennyiségéhez képest olyan magasak lettek volna az üzemeltetési költségek a működtetésre kapott eredeti ajánlat szerint, hogy még nullszaldós működést sem lehetett remélni. Az is kérdéses volt, hogy vajon a MEH engedi-e majd a Mavirnak, hogy a tőzsdeüzemeltetés teljes költségeit érvényesítse rendszerirányítási díjaiban. Ha nem, akkor a kiadások hiányzó részét a Mavir tulajdonosának, az MVM Zrt-nek, közvetve tehát az államnak kellene kipótolnia.

A Mavirt ezért megkérte a tulajdonosa, hogy vizsgálja meg, hogyan lehetne üzleti alapon partnereket bevonni a HUPX-ba, illetve, hogy hogyan faraghatók le a tőzsde eredetileg kalkulált működési költségei. A megoldást a fent említett partnerrel való megállapodás ígéri, amelyről egyelőre nem közölt további részleteket Tari Gábor.

Mavir áramtőzsde Tari Gábor HUPX MVM
Kapcsolódó cikkek