BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pécsi egyetem is megállapodott a Tettyével

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Pécs legnagyobb vízfogyasztója, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) elismerte a Tettye Forrásház Zrt.-t jogos szolgáltatóként, és október 5-ig visszamenően vállalta a víz- és csatornadíjak kiegyenlítését is. Erről a szolgáltatási szerződést is aláírták. Ezzel ma már valamennyi nagyfogyasztó partnerének tekinti a város új vízszolgáltatóját – olvasható a társaság vezérigazgatója által aláírt közleményben. Winkler Tamás szerint eddig már 63 ezer fogyasztási helyre juttatták el az új szerződéseket, ezek többsége a múlt év végéig aláírva vissza is érkezett.

A Tettye azért tartotta fontosnak, hogy megnyerje a PTE-et, mert az egyetem éves vízszámlája mintegy félmilliárd forint. Ám utóbbi bizonytalannak tartotta a kialakult jogi helyzetet, s nem tudta eldönteni, hogy a korábbi vagy az új szolgáltatónak fizessen-e. Hiszen szerződése a Pécsi Vízmű Zrt.-vel van, de a szolgáltatást az önkormányzat által alapított Tettye nyújtja.

Mint ismert, tavaly ősszel eléggé elfajult a vita a többségi tulajdonos önkormányzat és a Pécsi Vízmű másik – francia – tulajdonosa, a Suez Environnement között. A város ajánlatot tett a kisebbségi részvénypakett átvételére, de erről nem sikerült megállapodniuk a feleknek. A vita a bíróságon folytatódik. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.