A közúti közlekedési szolgáltatásban részt vevő szervezetek is úgy értékelik, hogy „a napok óta zajló közlekedési sztrájkok cinikus módon "büntetik" a vétlenmunkáltatók és munkavállalók tömegeit”. Ezért egyetértenek a VOSZ tegnap nyilvánosságra hozott álláspontjával és kérésével.
Az érdekvédelmi szervezete arra kérik a parlamenti pártokat és a kormányt, hogy a tűrhetetlen és tarthatatlan helyzet megoldásának jogi eszközeit haladéktalanul dolgozzák ki, hiszen elsősorban a politika szereplőinek felelőssége, hogy hazánk lakossága garantált mértékű és színvonalú közszolgáltatásokban részesüljön.
A VOSZ tegnap közzétett állásfoglalása szerint nem a törvény egyoldalú szigorítását szorgalmazza és indítványunknak nem célja a munkavállalói jogok csorbítása – hangsúlyozza közleményében a szervezet. A VOSZ közleményében kiemeli, hogy a 2010 januárjában az adófizetők pénzéből fenntartott, monopolhelyzetben működő, eladósodott és tartósan veszteséges állami és önkormányzati közszolgáltató vállalatok sztrájkolói lehetetlenné tették a főváros, illetve a főváros vállalkozóinak és lakosságának közlekedését.
VOSZ úgy véli, hogy a sztrájkolók a munkabeszüntetésükkel súlyos károkat okoztak valamennyi magyar állampolgárnak, s a biztonságos közszolgáltatás nyújtása helyett az adózó vállalkozók és munkavállalók forintjait pazarolták el, értelmetlen módon.