BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Létszámleépítés a Holcim lábatlani cementgyárában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Lábatlani cementgyárából 47 dolgozót küldött el a Holcim Hungária Zrt. a múlt év utolsó hónapjában. „Mindeddig a válság ellenére igyekeztünk megőrizni magyarországi üzemeinkben a létszámot, ám a folyamatosan csökkenő hazai és külföldi kereslet miatt most rákényszerültünk erre a lépésre” – fogalmazott lapunknak Márta Irén, a cég kommunikációs igazgatója. Azonnal hozzátette azonban, hogy az elbocsátottak csaknem fele mégiscsak maradhatott, ők a gyár biztonsági és portaszolgálatán dolgozhatnak, amelyet a Holcim egy alvállalkozónak adott át. A többiek munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, kedvező feltételek mellett. A gyárban most 183-an dolgoznak. Összesen mintegy 700 embert foglalkoztat magyarországi üzemeiben a Holcim.

A cég tavaly tavasszal jelentette be, hogy terveit átírva két évvel elhalasztja új, Nyergesúj-falun épülő gyárának átadását. A válság miatt ugyanis megváltoztak a gazdálkodási feltételek, így a 350 millió eurós projektet újra kell tervezni.

A világ egyik legnagyobb cementgyártójaként ismert, svájci alapítású Holcim csoport több mint hetven országban van jelen, 2008-as nettó árbevétele 25 milliárd svájci frank volt, szemben az egy évvel korábbi 27 milliárddal. Adózott eredménye a felére csökkent, 4,5 milliárdról 2,2 milliárd frankra. Magyarországon két cementgyára (Hejőcsaba és Lábatlan), négy kavicsbányája és közel 30 betonüzeme van. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.