Magyar Péter szerint még az EU-s pénzekkel is 7 százalék felett lehet az idei hiány
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA hőség elleni védekezés mellett gazdasági kérdésekről is beszélt Magyar Péter abban a videós összefoglalóban, mely nemrég jelent meg közösségi oldalán, nem sokkal a rendkívüli országgyűlési ülés kezdete előtt. A miniszterelnök szerint az előző kabinet nem azokat a számokat közölte a költségvetési hiányról, amelyeket az átvétel után a mostani kormány lát. Magyar úgy vélte: a három napban a következő hónapok legfontosabb döntéseire készültek fel.

Fotó: Shutterstock
Gazdasági rökönyödés: Magyar Péter szerint az EU-s pénzek nélkül nyolc százalék felett lehetne a hiány
Magyar Péter miniszterelnök a gazdasági kérdések kapcsán elsőként a költségvetés helyzetét érintette. Elmondása szerint „köszönőviszonyban sincsenek” az előző, „a bukott Orbán-kormány által közölt, valamint a hivatalos dokumentumokan leírt költségvetési számok azzal, amit az átadás-átvétel után most az új kormány lát. Szerinte az előző kabinet ugyanúgy „hazudott” ebben a kérdésben, mint ahogy korábban a Gyurcsány-kormány tette.
Magyar Péter szerint az előző kormány 3,7 majd 5 százalékos költségvetési hiányról beszélt, a saját apparátusuk már 6,8 százalékkal számolt. Ezektől eltérően Magyar Péter szerint az átvilágítás után azt látják, hogy a mostani kormányzat intézkedései nyomán
a megérkező EU-s pénzek nélkül biztosan 8 százalék felett lenne a költségvetési hiány, de még az EU-s forrásokkal együtt is 7 százalék fölé kúszbat a 2026-os hiány.
A videóban elhangzók szerint hasonló helyzettel találkoztak a korábban Lázár János vezette minisztériumban, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a magyarországi hidak, utak, vasútvonalak és más nagy közszolgáltatási infrastruktúrák többsége nagyon rossz állapotban van.
„Kilencvenegy híd van kritikus állapotban” - közölte Magyar Péter az átvétel utáni állapotokat értékelve. Állítása szerint ezek olyan infrastruktúrák, melyeken naponta tíz- és százezrek közlekednek. Szerinte ezeknek a hidaknak a javítására akkora forrást kellett volna fordítani, mint amekkora összeget az NKA pályázati forrásként kiosztott kulturális támogatás címen (ez mintegy 17 milliárd forintot jelent).
A kekva-ügyben Magyar Péter megismételte korábban tett felszólítását: mivel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok a kormányzati szándék szerint augusztus 31-ig megszűnnek, ezért Magyar Péter arra szólítja fel azok kuratóriumait, hogy
ne hozzanak olyan döntést, amely az alapítványok részére juttatott állami vagyon összetételét bármilyen módon érinti, valamint ne tegyenek ilyen vonatkozású vállalásokat.
Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy „aki ennek ellenére megpróbálja magánkézre játszani a magyar emberek vagyonát, annak viselnie kell a büntetőjogi és polgári jogi felelősséget”.
A kormányfő szerint a hétvégi kormányülésen miniszteri egyetértés alakult ki arról, hogy új alapokra kell helyezni a beruházásokat, folytatják a „Tisztítótűz” nevű intézkedéssorozatot, valamint folytatják az átvilágításokat. Magyar videója végén úgy értékelte, hogy a hétvégi háromnapos kormányülésen „a következő hónapok legfontosabb döntéseit” alapozták meg.



