Cégvilág

Tartós értéket teremtettek

Sikerkovácsok. Meglepő eredményt hozott a Harvard Business magazin által összeállított menedzserranglista. A teljes hivatali idejük teljesítménye alapján élre került vezérigazgatók vagy igazgatótanácsi elnökök között számos olyan név található, amely az eddigi toplistákon nem szerepelt. És ugyanez fordítva is igaz: az eddigi rangsorok sztárjai közül sokan nemhogy a legjobb ötvenbe, de az első kétszázba sem jutottak be azzal, hogy a tartós értékteremtést tették meg a teljesítmény mérésének fő szempontjául. Míg a rövid távú javadalmazás alapján összeállított korábbi listákhoz képest volt tapasztalható a legnagyobb eltérés a szereplők között, a Forbes ötéves fizetések szerint készített toplistájával már sokkal nagyobb átfedéseket mutat a Harvard Business rangsora.

A lista összeállítói azt vizsgálták meg, hogy a legnagyobb tőzsdei vállalatok 1995 és 2007 között hivatalba lépett vezetői milyen eredményt értek el teljes hivatali idejük alatt. Ezt konkrétan azon mérték le, hogy az illető vállalat részvényeire mekkora összhozam jutott az ágazati, illetve a székhelyül szolgáló ország általános piaci hatásainak kiszűrése után. A trendek hatásának kiszűrésére azért volt szükség, hogy láthatóvá lehessen tenni a kifejezetten a cégvezető személyéhez köthető eredményeket. A hozam mellett a piaci érték azon növekedését is figyelembe vették, amelyet a vállalat az illető vezető hivatali ideje alatt könyvelhetett el. A rangsorhoz felhasznált legutolsó adatok 2009. szeptember 30-ról származnak.


A felmérésből a vezetők sikereinek hátteréről is sok minden kiderült. Így például földrajzi értelemben nem lehet domináns országról beszélni. Jóllehet a lista legelején sok az amerikai cég, a teljes névsorban igen vegyes a kép, többek között azért, mert a nagy feltörekvő gazdaságokból is sokan képviseltetik magukat. Szintén igen heterogén a lista ágazatok szerinti összetétele. Jóllehet számos cégvezető származik olyan nagy növekedési potenciállal rendelkező területekről, mint az informatika, a lényegesen kevésbé dinamikus kiskereskedelem vagy autóalkatrész-gyártás terén is többen tudtak rendkívüli teljesítményt nyújtani.

Szintén nagy kérdésként merül fel sokszor, hogy az igazán sikeres topmenedzsereket házon belülről vagy kívülről toborozzák-e. Bár a szakemberek véleménye messzemenően megosztott ezzel kapcsolatban, a mostani felmérés tanúsága szerint a „belsős” cégvezetők szignifikánsan jobban teljesítenek. Végezetül az állítólagos értékpusztító és kíméletlen szemlélete miatt a válság alatt sokat kritizált MBA-képzés megítélésén is finomított az összehasonlítás. Az ilyen végzettséggel rendelkező menedzserek jelentős része jobban teljesített vállalati értékteremtésből, mint MBA-képzésben nem részesített kollégái.

A cikk nem ért véget, lapozzon!

Kevés női versenyző

A tőzsdei nagyvállalatokat vezető nők közül nagyon sokan csak 2007 után foglalták el beosztásukat, ezért a felmérésben szereplő 1999 cégvezér közül csupán 29 tartozik a szebbik nemhez.

Ezen belül a legjobb ötvenbe csupán egyetlen női versenyző, az E-Bay IT-vállalatot 1998 és 2008 között irányító Margaret C. Withman jutott, nyolcadik helyezettként.


VG Kevés női versenyző A tőzsdei nagyvállalatokat vezető nők közül nagyon sokan csak 2007 után foglalták el beosztásukat, ezért a felmérésben szereplő 1999 cégvezér közül csupán 29 tartozik a szebbik nemhez.

Ezen belül a legjobb ötvenbe csupán egyetlen női versenyző, az E-Bay IT-vállalatot 1998 és 2008 között irányító Margaret C. Withman jutott, nyolcadik helyezettként. Ranglista Forrás: Harvard Business

(a legjobb cégvezetők a részvényhozamok és a piaci kapitalizácó alakulása alapján)

Név Cég Összhozam* Piaci kapitalizáció**

1. Steve Jobs Apple (USA) 3188 150

2. Jun Dzsong-Jong Samsung (Dél-Korea) 1458 127

3. Alekszej B. Miller Gazprom (Oroszország) 2427 101

4. John T. Chambers Cisco Systems (USA) 1054 152

5. Mukesh D. Ambani Reliance Industries (India) 1430 72

6. John C. Martin Gilead Sciences (USA) 2054 39

7. Jeffrey P. Bezos Amazon.com (USA) 4586 37

8. Margaret C. Whitman Ebay (USA) 1368 37

9. Eric E. Schmidt Google (USA) 344 101

10. Hugh Grant Monsanto (USA) 572 35

11. Robert L. Tilman Lowe’s Companies (USA) 456 40

12. William E. Greehey Valero Energy (USA) 525 33

13. Gareth davies Imperial Tobacco Group (Nagy-Britannia) 638 25

14. William J. Doyle PotashCorp (Kanada) 939 24

15. Benjamin Steinbruch Cmpania Siderúgica Nacional (Brazília) 3360 18

16. Bart Becht Reckitt Benckiser Group (Nagy-Britannia) 364 38

17. Szakane Masahiro Komatsu (Japán) 497 28

18. Terry Leahy Tesco (Nagy-Britannia) 307 47

19. John W. Thompson Symantec (USA) 851 19

20. Graham Mackay SABMiller (Nagy-Britannia) 291 38

21. Mikael Lilius Fortum (Finnország) 964 18

22. Mihail Prohorov Norilsk Nickel (Oroszország) 739 30

23. Mark G. Papa EOG Resources (USA) 908 17

24. C. John Wilder TXU (USA) 313 31

25. Frank Chapman BG Group (Nagy-Britannia) 242 50

26. Paul Chisholm Colt Telecom Group (Nagy-Britannia) 1770 16

27. David B. Snow Medco Health Solutions (USA) 396 25

28. Kanbajasi Tomeo NTT Data (Japán) 436 21

29. Csung Mong-Koo Hyundai Motor (Dél-Korea) 822 21

30. John C. S. Lau Husky Energy (Kanada) 576 21

31. Stanley Fink Man Group (Nagy-Britannia) 738 18

32. Antoine Zacharias Vinci (Franciaország) 1048 16

33. Juan Villalonga Navarro Telefónica (Spanyolország) 219 127

34. Harry Roels RWE (Németország) 281 52

35. Charles Goodyear BHP Billiton (Nagy-Britannia) 157 103

36. Matteo Arpe Capitalia (Olaszország) 392 22

37. Florentino Pérez Rodriguez Grupo ACS (Spanyolország) 751 16

38. Mitaral Fudzsió Canon (Japán) 226 39

39. Roy Gardner Centrica (Nagy-Britannia) 482 19

40. Thierry Desmarest Total (Franciaország) 169 209

41. Wang Jianzhou China Mobile (Kína, Hongkong) 244 38

42. Fu Chengyu China National Offshore Oil (Kína, Hongkong) 226 46

43. Mark C. Pigott Paccar (USA) 705 15

44. 4. William A. Osborn Northern Trust (USA) 604 15

45. Craig S. Donohue CME Group (USA) 379 19

46. David Simon Simon Property Group (USA) 497 18

47. Larry C. Glasscock Wellpoint (USA) 203 53

A. J. Scheepbouwer Royal KPN (Hollandia) 356 23

49. Fred Kindle ABB (Svájc) 205 38

50. David E. I. Pyott Allergan (USA) 610 15

*a vezető hivatali ideje alatt elért részvényenkénti összhozam, ágazati hatásoktól megtisztítva, százalék

**a cég piaci értékének növekedése a vezet? hivatali ideje alatt, milliárd dollár -->

rangsor vállalatvezetők fizetés
Kapcsolódó cikkek