BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajban a lakókocsigyártók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az egyetlen hazai lakókocsigyártó, a Knaus Tabbert Kft. arra készül, hogy megvegye nagyoroszi telephelyét a Knaus családtól. Így mód nyílik arra, hogy a Drégelypalánkon – szintén bérelt üzemben – működő 45 fős varrodájukat is a központba költöztessék. A fennállása 18 éve alatt az utolsó időkig nyereséges cég a több mint négyhektáros telephelyének használatáért a mai napig bérleti díjat fizet a 2008 őszén csődbe ment – a cégcsoportot alapító – Knaus családnak. Az új tulajdonos a holland HTP lett, mely nagyjából egy évig tartó tárgyalások eredményeként tudott megállapodni Knausékkal. Ezzel a nagyoroszi társaság költséggazdálkodási szempontból előnyösebb helyzetbe került. Más tekintetben azonban sok a gond – mondta Botka József, a három évvel ezelőtti 350-nel szemben már csak 130 embernek munkát adó társaság ügyvezetője. A nagyoroszi cég egyik kapós terméke volt az Eifelland lakókocsicsalád, amelyből évente 2000-2200 darabot gyártottak. A modellnév azonban a Knaus család birtokában maradt, így a nagyoroszi mérnökök most olyan lakókocsi tervein dolgoznak, amely megismételheti az Eifelland piaci sikereit. Botka József arra számít, hogy az új modell révén az éves lakókocsi-kibocsátás eléri az ezer darabot. Ez a mai 2-3 járművel szemben napi 4-5 legyártását jelentené a németországiaknál jóval olcsóbban dolgozó üzemben. A sorozatgyártás júliustól kezdődhet, és bíznak abban, hogy a második fél évben ez már biztos alapot jelent legalább a rövid távú tervek készítéséhez.

A FIAT Ducato alapjaira épülő saját fejlesztésű lakóautó, a Box Star megrendelésállománya május végéig napi három, utána két darabra szól, és ez meglehetősen kiegyensúlyozott üzletmenetet tesz lehetővé. Némi reményre ad okot, hogy a januárban megtartott stuttgarti Caravan Motor Touristic kempingjárműszalonon bemutatták a német autóklub, az ADAC számára kifejlesztett négyszemélyes lakóautót, amelyből ötven darabot fognak szállítani a járműkölcsönzéssel is foglalkozó klubnak.

A fentiek alapján az ügyvezető azt reméli, hogy 500 lakóautót és 800 lakókocsit gyárthatnak le az idén. Pedig a 2008. július végén zárult üzleti évben még 4790 lakókocsi és 420 Box Star hagyta el a gyárat.

A válság végigsöpört a három legnagyobb német kempingjárműgyártón. A Knaus két nagy versenytársa közül a Westfalia is csődöt jelentett a múlt hónapban, miután csak a tavalyi első fél évben 70 százalékkal csökkent a rendelésállománya. A szintén német Hymer forgalma is erősen esett. Ezért – akárcsak az iparág többi vállalata – felhagyott a készletre való gyártással, és csupán a beérkezett rendelések alapján állnak munkához. A Hymer 190 főt foglalkoztat az elzászi Cernay-ben található gyárában, amelynek sorsa bizonytalan. A német anyacég leállítaná a termelést, ám a gyár francia vezetősége csökkentett kapacitással folytatná.

Lakóautók piaca

A válság előtt mintegy 300 ezer, tavaly viszont kevesebb mint 130 ezer lakókocsi és lakóautó kelt el Európában. Ugyanakkor az elmúlt évben Európa-szerte jelentősen nőtt a kempingek forgalma.

De a tapasztalatok szerint az olcsóbb nyaralást keresők nemhogy szállodába nem mennek, de lakókocsira sem áldoznak, inkább a kempingekbe telepített kocsikat bérlik.

Nagy-Britannia Camping and Caravanning Clubjának taglétszáma tavaly 64 ezerrel, 330 ezer fölé nőtt, mert a tagok kedvezményesen szállhatnak meg a kempingekben.

De a tapasztalatok szerint az olcsóbb nyaralást keresők nemhogy szállodába nem mennek, de lakókocsira sem áldoznak, inkább a kempingekbe telepített kocsikat bérlik.

Nagy-Britannia Camping and Caravanning Clubjának taglétszáma tavaly 64 ezerrel, 330 ezer fölé nőtt, mert a tagok kedvezményesen szállhatnak meg a kempingekben.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.