Cégvilág

Bajnaihoz fordult az EMFESZ

„Az EMFESZ Kft. működése, illetve gázkereskedelmi tevékenysége is végső veszélybe kerülhet, ha a bíróság nem módosítja, vagy nem vonja vissza a 6,8 milliárd forintos őrzési letétre vonatkozó döntését, amelyet egyébként cégünk megfellebbezett”, - mondta lapunknak Góczi István, a kft. ügyvezetője.

Nemzetbiztonsági eljárás kezdeményezését kérte pénteken a miniszterelnöknél Góczi István, az EMFESZ Kft. ügyvezető igazgatója a Pesti Központi Kerületi Bíróság döntése miatt. (Kérelme hivatalosan csak hétfőn reggel jut el Bajnai Gordonhoz.)

A bíróság ugyanis első fokon arra kötelezte a gázkereskedő társaságot, hogy őrzési letétként helyezze a bíróság számlájára azt a 6,87 milliárd forintot, amelyért volt ügyfele, a Bige Holding Zrt-hez tartozó Nitrogénművek Zrt. pereli. Mint lapunknak Góczi István rámutatott, a bíróság döntése – amelyet egyébként megfellebbeztek -, több ponton is jogsértő, például addig el sem rendelhető adott összeg letétbe helyezése, amíg be nem bizonyosodik, hogy azt a felperes joggal követeli.

A kft. pillanatnyilag képtelen lenne az összeget letétbe helyezni, hiszen a közelmúltban önrevízióval felülvizsgált mérlege szerint több, mint 50 milliárd forint vesztesége volt 2008-ban, s számai 2009-ben sem javultak. Ugyanakkor – mint Góczi István lapunknak hangsúlyozta – cége a napi működéshez szükséges pénzzel, illetve a gázév végéig szükséges gázvásárlási szerződésekkel is rendelkezik. A társaság az általa ellátott hazai lakosság, önkormányzatok és ipari fogyasztók miatt érzi úgy, hogy az ügyet nemzetbiztonsági szinten kell kezelni. 

Részletek a holnapi Világgazdaságban

emfesz Bajnai Bige Góczi Nitrogénművek
Kapcsolódó cikkek