Büchele: javul a BC működési teljesítménye
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFolyamatosan javul a BorsodChem (BC) Zrt. működési teljesítménye, ennek köszönhetően a vállalatnak a korábban kalkuláltnál lényegesen kevesebb, 140 millió euró friss forrásra lenne szüksége beruházásai befejezéséhez, valamint általános gazdálkodási célokra – mondta Wolfgang Büchele elnök-vezérigazgató. Úgy fogalmazott: ez az összeg jelentősen kisebb, mint az a 180 millió euró, amely tavaly márciusban, a vállalatátstrukturálási folyamat kezdetén szükségletként felmerült. Az idén az első negyedévben két számjegyű árbevétel-növekedésre számítanak az előző év azonos időszakához képest – tette hozzá. MTI-Eco


