Kínai kézbe kerül a BC
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Fontos eleme a megegyezésnek, hogy az ügylet lezárultával a Wanhua gyakorolhatja a vételi opciós jogát, amellyel a következő 24 hónap folyamán megvásárolhatja a Permira/VCP teljes részesedését a BC-ben. „Az átstrukturálódás akár már március végén, április elején befejeződhet, utána pedig egyből élhet a jogával a Wanhua” – mondta a Világgazdaságnak Wolfgang Büchele, a BC elnök-vezérigazgatója. Mindez azt jelenti, hogy egy-másfél hónapon belül a BC teljesen a kínai csoport tulajdonába kerülhet. Lapunk kérdésére Christian Neuss, a Permira partnere nem árulta el, hogy az opciós vételi joga alapján a Wanhua mennyiért vásárolhatja meg a teljes tulajdonrészt, mivel a részt vevő felek megállapodása szerint a tranzakció részletei nem nyilvánosak.
A felek megegyezését és a hozzá társuló finanszírozást egyébként még a cég szenior banki és mezzanin hitelezőinek is jóvá kell hagyniuk.
„Terveink szerint a jelenlegi menedzsmenttel dolgozunk tovább azután is, hogy teljes irányítást szereztünk a vállalatban, és a VCP helyi tapasztalataira a továbbiakban is számítunk” – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Jason Ding, a Wanhua vezérigazgatója. Hozzátette: meggyőződésük, hogy a megállapodás valamennyi fél számára kedvező, beleértve a vállalat vevőit, beszállítóit, alkalmazottait és egyéb érintettjeit.
„Az új forrás épp időben érkezik, hiszen vállalatunk most készül a korábban leállított beruházási program folytatására. Várakozásaink szerint az üzemek megtérülése számottevően tovább javítja a társaság nyereségességét. Hálás vagyok a Wanhua támogatásáért, amelyet remélem, a hitelezőink is jóváhagynak majd” – mondta a sajtótájékoztatón Wolfgang Büchele. A jelenlegi tulajdonos részéről Christian Neuss üdvözölte a megállapodást. „A Permira örül annak, hogy sikerrel zárultak a Wanhuával folytatott tárgyalások. Az elmúlt hónapok során meggyőződtünk arról, hogy a Wanhua teljes mértékben elkötelezett a BC hosszú távú jövője iránt, és a Permira által megkezdett növekedési úton fog továbbhaladni” – mondta.
Néhány hónappal ezelőtt még korántsem volt ilyen kedélyes a viszony a felek között, tavaly ősszel még keményen kritizálták a kínaiak felvásárlási szándékát mind a cég menedzsmentje, mind a tulajdonosi köre részéről. Wolfgang Büchele például szeptember végén még úgy nyilatkozott, hogy a kínaiakkal történő együttműködésből a cégnek alig származna előnye, hiszen a BC-nek rendelkezésre áll saját technológiája, értékesítési csapata van Európában, Afrikában és a Közel-Keleten, a kooperáció révén maximum néhány terméket tudnának Ázsiában eladni.
A Világgazdaság kérdésére, hogy minek köszönhető ez a radikális fordulat a hozzáállásukban, Christian Neuss a tegnapi sajtótájékoztatón azt válaszolta, hogy az elmúlt hetek-hónapok során belátást nyertek a Wanhuába, sokkal jobban megismerték a céget, és rájöttek, hogy a társaság működése és növekedése szempontjából jobb előbb bevonni őket a BorsodChembe, mint évekkel később.
A szereplők (2008)
PermiraAz alap nagysága: 9,6 milliárd euró
A portfóliójában lévő cégek árbevétele: 42 milliárd euró
A portfóliójában lévő cégek értéke: 20 milliárd euró
Wanhua
Árbevétel: 770 millió euró
Üzemi eredmény: 170 millió euró
Adózott eredmény: 150 millió euró
Forrás: VG-gyűjtés, cégközlések
Az alap nagysága: 9,6 milliárd euró
A portfóliójában lévő cégek árbevétele: 42 milliárd euró
A portfóliójában lévő cégek értéke: 20 milliárd euró
Wanhua
Árbevétel: 770 millió euró
Üzemi eredmény: 170 millió euró
Adózott eredmény: 150 millió euró
Forrás: VG-gyűjtés, cégközlések-->


