BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sárváron megint van élet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Megint érdemes elővenni a németnyelv-tudást Magyarország nyugati, különösen vasi és zalai területein: osztrák, német vagy svájci vevők ugyan nem tolonganak a német ajkúak előtt ismertebb településeken, de néhány fürdővárosban ismét arra lehet számítani, hogy a beindult, illetve tervezett korszerűsítések és bővítések nyomán – nemkülönben a kereskedelmi fejlesztések jótékony hatását kihasználva – már az idén mind többen lehetnek vevők a most még csak érdeklődőkből.

Az év elején Sárváron is azt lehetett tapasztalni, hogy több a német ajkú, mint a magyar a fürdőben és a belvárosi főutcán. Ez persze nem meglepetés, legfeljebb az, hogy ezek a vendégek rendkívül kitartók. Érdekes módon több szlovák és horvát rendszám is feltűnt az osztrák, német és olasz mellett. Utóbbiak mind gyakrabban keresik fel a fürdőt, akár egy hétig is maradnak – és persze keresgélnek az ingatlankínálatban. Azt láthatják, hogy manapság elég nyomottak az árak, és – hosszú távra tervezve – akár vásárolhatnak is lakást vagy házrészt.

A kormány kiemelt projektként kezeli a sárvári gyógyfürdő minőségi és mennyiségi fejlesztését, ezért az önkormányzat a 2,1 milliárd forintos önrésze mellé 900 millió forintos európai uniós támogatást kaphat. A tervek szerint már 2010-ben üzemel majd az új gyermekmedence és a kibővített élményfürdő. A munkálatoknak január elején ugyan még nyoma sem volt, de az előkészítés gőzerővel halad – erősítették meg lapunknak a komplexumban. Az elképzelések szerint korszerűsítik és bővítik a régi fedett fürdőt, ahol egész évben használható uszoda és hullámmedence működik majd. Új fürdőház épül, illetve csúszda- és játszóparkot alakítanak ki. A teljes beruházást várhatóan 2011-re fejezik be.

Egyenként 50 millió forintos uniós támogatást nyert városközpontjának fejlesztésére Zalakaros és Lenti – tudtuk meg a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tájékoztatójából. Lenti a városháza energiaracionalizálással egybekötött, közel 70 millió forintos felújításához nyert 50 millió forintot a kisvá-rosi fejlesztések pályázatán. Ugyanebből a keretből Zalakaros az 59 millió forintért megvalósuló fürdősétány-felújításhoz, információs pont és elárusítóhely építéséhez kapott szintén közel 50 milliós támogatást.

A zalakarosi fejlesztés az autóbusz-pályaudvar és a Gránit Gyógyfürdő közötti gyalogos- és kerékpárút, valamint a környező zöld terület megújítását teszi lehetővé. A munkálatok márciusban kezdődnek és várhatóan májusra, az idegenforgalmi szezon kezdetére be is fejeződnek. A fürdőváros számos nyertes pályázatával egymásra épülő fejlesztéseket valósít meg, amelyek nem csak közvetlenül idegenforgalmi területeket érintenek, a szennyvízberuházással és az iskola-óvoda felújításával, valamint a bölcsőde megépítésével a helyben lakók életkörülményeit is javítják. Mindez természetesen növeli az ingatlanok értékét.

A zalai város idegenforgalmi adóból származó bevétele az idén várhatóan nem csökken, sőt kissé meghaladja a tavalyi, 120 millió forintos összeget, a gazdasági válság hatása azonban megmutatkozik a magánberuházások elhúzódásában. Az egyik kisebb szálloda bővítése ugyan megkezdődött, és – az évekkel ezelőtt megszüntetett töltőállomás után – épül a város első benzinkútja, de több szállodaépítés is késik. Nem tudták megkezdeni három, már jogerős építési engedéllyel rendelkező hotel építési munkálatait, ezek révén pedig együttesen mintegy 500 szobával bővülne a szálláskapacitás. Az önkormányzat a négycsillagos hotelek beruházói közül az egyikkel egyéves haladékról állapodott meg, kettő esetében pedig a hitellehetőségek nehezítik az építkezés megindítását.

Bükön a fürdő közelében gyakorlatilag vadászni kell az eladó, jó ingatlanokat. Sokat felvásároltak már az elmúlt években, most a fürdőtől távolabb, illetve a faluban lehet találni néhányat. Utóbbiban már 16-18 millió forintért 100 négyzetméteres vagy kicsit nagyobb házat vagy házrészt lehet venni, viszont a villaparkban 25 milliót kell leszurkolni egy 60 négyzetméteres lakásért. Hévízen a társasházakban a 60–65 négyzetméteres otthonokat 14–20 millió között kínálják, a sorházakat 13–17 millió forint között lehet megszerezni.

A nyugat-magyarországi ingatlanpiacra jelentős hatással van a közeli Balaton, nagyon sok fürdővárosban a tó közelségét is bevetik az értékesítésnél. A tónál a jelek szerint megindult az ingatlanforgalom, tavaly már keresettek voltak a 20–30 millió forintos üdülők, többnyire készpénzzel fizettek a vevők. Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség újraválasztott elnöke szerint tavaly vélhetően azok vásároltak a megtakarításukból ingatlant, akik biztosabbnak látták a pénzüket az ingatlanokban, mint más befektetési lehetőségekben. Valószínűleg nemcsak a más befektetési eszközökben lévő pénz, hanem a bankbetétek egy része is ide vándorolt – magyarázta a szövetségi elnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.