BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Turizmus: itt a fellendülés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A különösen nehéz 2009-es év után már érezni a fellendülést a világ turizmusában, a nemzetközi utasszámban mért tavalyi

4 százalékos visszaesés után az idén 3-4 százalékkal bővülhet a piac. Az utazási szokások azonban végérvényesen megváltoztak a válság következtében. Mindezekről egy szűk körű sajtó-háttérbeszélgetésen beszélt három nemzetközileg is elismert turisztikai szakember, ők az európai turisztikai marketingszakemberek éves találkozója alkalmából tartózkodtak Budapesten. A rendezvényt a 39 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC) és a Magyar Turizmus Zrt. rendezte február 3–5. között.

Az idén várható trendekről John Kester, a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) piaci trendeket vizsgáló részlegének vezetője elmondta, hogy a különböző régiókban eltérően alakulhat a fellendülés. Az átlagosnál gyorsabb lehet a forgalom bővülése a fejlődő térségekben, például Afrikában – különösen annak szubszaharai részén –, ahol egyébként válságtól függetlenül már tavaly is nőtt a turistaérkezések száma, valamint az ázsiai csendes-óceániai térségben, továbbá a Közel-Keleten, ahol már 2009 második felében megfordult a kedvezőtlen tendencia. A fejlettebb piacokon – mint amilyen Észak-Amerika és Európa – azonban csak 1-2 százalékos bővülést jósolnak erre az évre a szakemberek.

Fellendülés ide vagy oda, mint fentebb írtuk, a válság alapvetően megváltoztatta az utazási szokásokat, és ez valószínűleg tartós is marad. „Rövidebb időre, s főképpen lakóhelyükhöz egyre közelebb utaztak tavaly, s utaznak a jövőben az emberek” – mondta Robert Franklin, az ETC ügyvezető igazgatója. Ennek megfelelően számos desztináció – például Magyarország – esetében is jóval kisebb visszaesés volt a belföldi turizmusban a beutazóturizmushoz képest. Egyes országokban pedig még növekedett is a forgalom, sok helyen az ezt elősegítendő kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően. Mindezek fényében úgy gondolja, hogy Európában is elsősorban a kontinensen belüli turizmus lehet a fejlődés fő mozgatórugója a jövőben.

Az üzleti utazások területén szintén jelentős változásokat hozott a válság, a tavaly bevezetett céges megszorítások – business class helyett fapados járattal történő utazás, olcsóbb hotel választása, rövidebb konferenciák – pedig szintén megmaradhatnak a jövőben. A szakértők szerint ugyanakkor mindig lesz kereslet az üzleti szféra által igénybe vett felső kategóriás szolgáltatásokra.

A válságnak azonban pozitív hozadékai is vannak. A történtekből például hasznos tapasztalatokat is szereztek a piaci szereplők. „A hotelek megtanulták, hogy a visszaeső bevételek mellett hogyan gazdálkodjanak szigorúbban a költségeikkel úgy, hogy az ne menjen a szolgáltatás minőségének rovására. De a többi piaci szereplő is megfontoltabb üzletpolitikára kényszerült” – mondta Leslie Wella, az ETC kutatási igazgatóságának elnöke. Szerinte a turisták is profitáltak abból, hogy a visszaesett kereslet miatt nagyobb lett a verseny a szállodák között, hiszen így jobb minőséghez juthattak alacsonyabb áron.

Szörnyű év volt 2009 a turizmusban

Tavaly négy százalékkal 880 millióra csökkent a nemzetközi turistaérkezések száma, a nemzetközi turizmusból származó bevételek pedig körülbelül hat százalékkal estek vissza – derül ki a Turisztikai Világszervezet legfrissebb jelentéséből.

„A globális válság és az újinfluenza-járvány együttesen súlyos csapást mért a turizmusra 2009-ben, amely a szakma történetének eddigi egyik legnehezebb éve volt” – mondta Taleb Rifai, az UNWTO főtitkára. A tavalyi első három negyedévben rendre 10, 7, illetve 2 százalékos visszaesést regisztráltak globálisan 2008 azonos időszakaihoz képest, míg az utolsó három hónapban már 2 százalékos volt a bővülés.

„A globális válság és az újinfluenza-járvány együttesen súlyos csapást mért a turizmusra 2009-ben, amely a szakma történetének eddigi egyik legnehezebb éve volt” – mondta Taleb Rifai, az UNWTO főtitkára. A tavalyi első három negyedévben rendre 10, 7, illetve 2 százalékos visszaesést regisztráltak globálisan 2008 azonos időszakaihoz képest, míg az utolsó három hónapban már 2 százalékos volt a bővülés.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.