BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biogázüzem Pusztahencsén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Mintegy 1,1 milliárd forintos beruházással egy 1 megawatt teljesítményű biogázerőmű építését kezdte meg néhány hete Pusztahencsén a Mil-Power Bioenergetikai Kft. A Paks szomszédságában lévő település külterületén épülő létesítményben a tervek szerint 2010 őszétől állítanak elő zöldáramot. Az erőműben évi 31 ezer tonna híg- és almos trágyát, 9 ezer tonna cukorcirokot, valamint vágóhídi hulladékot is felhasználnak majd a biogáz előállítására. A Környezet és energia operatív program által is közel félmilliárd forinttal segített beruházás révén évente több mint 7 gigawattóra villamos energiát állítanak majd elő, ez körülbelül kétezer háztartás áramellátására elég. A beruházó céget 2007-ben alapította az egyik legnagyobb hazai tejtermelő vállalat, a Milkmen Kft., az energetika területén tevékenykedő AGG-Bio Kft. és pénzügyi befektetőként az AGG Kft., hogy komplex rendszert építsenek ki a biogáz és a biomassza hasznosítására, helyi termelők bevonásával – mondta el Koncz Gyula, a Mil-Power Bioenergetikai Kft. ügyvezető igazgatója.

A beruházók emellett Mátraballán egy 0,4 megawattos, Kaposvárott pedig egy egy megawattos biogázerőművet is építenének, utóbbit a Kaposvári Egyetemmel. „A valódi kormányzati elkötelezettség hiánya, az alacsony zöldáram-átvételi árak, valamint a kiszámíthatatlan szabályozási környezet együtt hátráltatja a biogáz-hasznosítás elterjedését, holott e téren jók a hazai adottságok” – fejtette ki Kovács Attila, az Első Magyar Biogáz Kft. ügyvezető igazgatója az Ecoplus International Magyarország Kft. tájékoztatóján. Ugyanakkor a szakember szerint az európai uniós EMVA- és KEOP-támogatásoknak is köszönhetően a hazai, mezőgazdasági anyagokra alapuló biogázos áramtermelői kapacitás a 2009-es 7,6 megawattról 2011-re 20,1-re nőhet. Emellett mintegy 9,2 megawatt teljesítményt biztosítanak a szennyvíztisztító telepek biogázüzemei, kapacitásuk 2015-re 29,3 megawattra nőhet. A biogáz-hasznosítás harmadik útja a hulladéklerakókban képződő úgynevezett depógáz munkára fogása, ebből 25-30 megawatt teljesítmény aknázható ki Magyarországon. Persze még így is jelentősen le vagyunk maradva a környező országoktól. Németországban eddig 4500, Ausztriában pedig mintegy 450 biogázüzem épült, javarészt az elmúlt egy évtizedben.





Felerősödik a szél?

A szakminisztérium előrejelzése szerint a hazai zöldáramtermelés a 2005. évi 1803 gigawattóráról 2020-ra várhatóan 7790 gigawattórára nő.

Ezalatt 1529 megawatt zöldáram-termelő kapacitás létesülhet, ebből a szélenergia 865 és a szilárd biomassza 435, míg a biogáz 115 megawatt növekményt ad.

Ezalatt 1529 megawatt zöldáram-termelő kapacitás létesülhet, ebből a szélenergia 865 és a szilárd biomassza 435, míg a biogáz 115 megawatt növekményt ad.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.