BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhalasztott vásárlások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A válság mintegy féléves késéssel éreztette hatását a tartós elektronikai cikkek piacán – derül ki GfK Hungária Piackutató Intézet most közzétett felméréséből. Már 2008 végén is csökkenő forgalomról számoltak be a kereskedők, 2009 márciusától-áprilisától azonban a visszaesés zuhanásba ment át: a GfK adatai szerint az előző év hasonló időszakához képest 2009-ben 23,5 százalékkal, 244 milliárd forintra csökkent az elektronikai piac volumene. „A tartós fogyasztási cikkek vásárlását lehet halogatni, az élelmiszerekét nem” – kommentálja a jelenség mögött meghúzódó fogyasztói attitűdöt Sztupár Andrea, a GfK Hungária kereskedelem és technológia területéért felelős országmenedzsere. Az intézet finomabb bontású mérései is azt igazolják, hogy a visszaesés mögött a takarékosság, pontosabban a nélkülözhetőségi rangsor szerinti költségcsökkentés áll. A GfK Hungária jelentése szerint az átlagnál is jobban csökkent a forgalom a fotócikkek és a szórakoztatóelektronika szegmensében, átlaghoz közeli visszaesést tapasztaltak a számítástechnikai cikkek és nyomtatók részpiacán, míg a háztartási nagygépek relatíve jól teljesítettek: az átlagnál jóval kisebb mértékben csökkent a forgalmuk. Az utóbbi kategórián belül figyelemre méltó körülmény, hogy az eladások valamivel több mint a felét a mosó-, illetve hűtőgépek tették ki. Márpedig ezek a berendezések szinte mindegyik háztartásban eddig is megtalálhatók voltak, relatíve stabil forgalmukat tehát alkalmasint a halaszthatatlanná vált csere indukálta.

A legjobb – legkevésbé rossz – eladási eredményeket a háztartási kisgépek szegmensében mérte a GfK, emögött azonban a lapunk által megkérdezett kereskedők szerint már nem a takarékoskodás áll. Rohrböck András, az Euronics/Vöröskő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: kereskedői tapasztalataik szerint „örökzöld sláger” a háztartási kisgépek forgalmazása, még akkor is, ha a legkapósabb termékek köre folyamatosan változik. A GfK mérése szerint például jelentősen visszaesett az ápoltsági termékek forgalma, ez azonban Rohrböck András szerint csak a nagyon jó bázishoz képest zuhanás: 2008-ban a hajkreppelő-hajegyenesítő volt a „sláger”, ahogy mostanság a főzéshez szükséges kellékek a legkelendőbbek. Ezeknek a termékeknek megvan a maguk életciklusa – mondja az ügyvezető igazgató –, az első nagy felfutásukat követően ennyi idővel várható az újbóli keletjük.

A képzettek figyelnek inkább az energiatakarékosságra

A GfK vizsgálata szerint új fogyasztói trend az energiatakarékos termékek iránti érdeklődés. Gyakorló kereskedők szerint egyelőre inkább a szállítók gondoskodnak a termékpaletta „kizöldüléséről”: az új termékek minden termékkategória esetében kevesebb áramot, a mosó- és mosogatógé-pek ráadásul kevesebb vizet fogyasztanak a korábbi termékgenerációknál. Rohrböck szerint fogyasztói csoportként nem a tehetősebbekre, inkább a képzettebb-tudatosabb vásárlókra jellemző az energiatakarékos attitűd.

Ők azok, akik az interneten előzetesen összehasonlítják az árakat, sőt áruhitelt is hajlandók igénybe venni a drágább, ámde hosszú távon megtérülő termék megvásárlása érdekében.

Ők azok, akik az interneten előzetesen összehasonlítják az árakat, sőt áruhitelt is hajlandók igénybe venni a drágább, ámde hosszú távon megtérülő termék megvásárlása érdekében.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.