Visszaütött az erős forint – tömegesen rúgja ki dolgozóit az egyik legnagyobb magyar cég
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte 2026. május 26-án – jelentette be szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a gyógyszergyártó vállalat.

A tervezett létszámcsökkentést a gyógyszergyártási, azon belül is meghatározó módon a hatóanyag-gyártási területeket érinti. A hatóanyag-gyártási tevékenység versenyképességének fenntartása az EU országokban működő gyógyszeripari vállalatok – köztük a Richter – számára is komoly kihívást jelent – indokolta az elbocsátásokat az egészségipari társaság.
A Richter a magyarországi termelés és gyártás versenyképességének hosszú távú biztosítása és fenntartása érdekében hatékonyságnövelő projekteket indított, amelyek elsődleges célja a gyártási folyamatok költséghatékonyságának növelése. E projektek sikeres megvalósításának részeként kerül sor többek közt a most bejelentett csoportos létszámcsökkentésre.
A folyamat során a Richter maradéktalanul eleget tesz a vonatkozó munkaügyi és egyéb jogszabályi előírásoknak, egyúttal kiemelt figyelmet fordít a munkavállalók jogainak méltányos kezelésére és lehetséges továbbfoglalkoztatásuk biztosítására.
A társaság tavaly év végén összesen 11 955 főt foglalkoztatott, ami 198-cal több a 2024-es létszámnál. Ezen belül
- Magyarországon 177-fővel, 6097 bővült a dolgozók köre.
- Más európai országokban további 4849 embernek,
- az Ázsia és a Csendes-óceáni (APAC) térségben 653 főnek,
- Latin-Amerikában és az Egyesült Államokban pedig 356 alkalmazottnak adott munkát a Richter
a társaság 2025-ös éves jelentésében elérhető adatok szerint.
Kimondta a Richter: bajt csinál az erős forint, csak szenvednek tőle – már a profitjuk is bánja
Az év eleji forintrali jócskán visszafogta a Richter teljesítményét. A Richter az idei első negyedévben megismételte tavalyi eredményét, profitja és árbevétele minimálisan csökkent.
A döntően exportra termelő magyar gyógyszergyártó társaság számára a forint első negyedévben mutatott ralija jelentős ellenszelet okozott, rontva a forintban kifejezett pénzügyi mutatókat.
A vállalat árbevétele 217,3 milliárd forint volt a március végén zárult három hónapban, ami 1,3 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az árfolyamhatás jelentős mértékben rontotta a jelentett bevételeket, a gyenge dollár és az erősebb forint következtében több mint 7 százalékpontos negatív hatást gyakorolva. Változatlan árfolyamon (CER) számolva 5,9 százalékos volt a bevételek bővülése.
A bruttó fedezet éves szinten 4,7 százalékkal, 147 milliárd forintra csökkent, míg a tisztított működési eredmény (EBIT) éves alapon 1,8 százalékkal emelkedett, 69,8 milliárd forintra. A mérsékelt dinamika mögött szintén a forinterősödás áll. A devizaárfolyamok hatását kiszűrve 15 százalékkal bővült a legnagyobb magyar vállalatok közé tartozó társaság tisztított EBIT-je.
Az adózott eredmény négy százalékkal, 65,5 milliárd forintra mérséklődött, a stagnáló működési eredmény és az egy évvel korábbinál alacsonyabb nettó pénzügyi eredmény következtében.
A Richter részvényei eséssel reagáltak a társaság által bejelentett intézkedésekre. Az árfolyam kisebb pluszban indította a napot, az általánosan pesszimista piaci hangulatban azonban gyorsan lefordult a kurzus. Az esés a bejelentést követően, fél 11-körül gyorsult fel, cikkünk írásakor már 1,1 százalékos mínusznál jár a papír.
A BUX index 0,7 százalékos eséséhez képest is alulteljesítő ezzel a gyógyszerpapír.


