BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Szurgut az idén sem szavazhat a Mol közgyűlésén

Civakodás. Az idén sem vehet részt a Mol éves közgyűlésén 21,2 százalékos tulajdonosa, a Szurgutnyeftyegaz. Még megfigyelőként sem mehet el, osztalékot sem kap – áll a távirati iroda elemzésében. Persze a hatalmas orosz olaj- és gázipari társaság nem is az osztalékra, hanem a Mol eszközeire, azon keresztül pedig energiapiaci befolyására pályázik a Kreml megbízásából, legalábbis ezt sugallják a korábbi orosz sajtóhírek. A Szurgut azért nem szavazhat a közgyűlésen, mert a pénzügyi felügyelet tavaly április óta bennfentes kereskedelem és piacbefolyásolás nyomai után kutat azon ügylet kapcsán, melynek során a Szurgut megvette a szóban forgó részesedést az osztrák OMV-től, a vizsgálat lezárultáig pedig nem kerülhet be az új tulajdonos neve a Mol részvénykönyvébe. Szergej Smatko orosz energiaügyi miniszter szerint az adásvétel szabályos volt, a magyar kormányszóvivő viszont azt hangsúlyozta, hogy a kormány támogatja a Mol függetlenségének a megtartását.

Az OMV 1,4 milliárd euróért adta el a Szurgutnak a részesedést, miután nem tudott ellenőrzést szerezni a Mol felett. Pletykák szerint a Gazpromnak akarta megszerezni a Molt. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.