BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Finanszírozásban az élen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. foglalkozik hazánkban a Jeremie (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises, Egyesült Európai Források a Mikro-, Kis- és Középvállalkozásoknak) programmal, amelyet az Európai Bizottság indított. Magyarország ezt az elsők között implementálta az unión belül, és máig itt érhető el a legszélesebb körben, más országok csak néhány elemet vettek át belőle. Érdemes azonban egy félreértést tisztázni – mondta lapunknak Bátora László, az MV Zrt. vezérigazgató-helyettese. A Jeremie-t ugyanis még a hazai szakmai körökben is azonosítják olykor a kockázatitőke-programmal, pedig az annál többet takar. A 2007-ben indított, öt pénzügyi programot tartalmazó kezdeményezés azonban más eszközöket is nyújt a kis- és középvállalkozások (kkv-k) finanszírozására. 200 milliárd forintot különítettek el erre a célra, amelyet 2015. december 31-ig kell felhasználni, ez a szakember számításai szerint mintegy 15-20 ezer kisvállalkozásnak elegendő forrás. Ez jelentős hozzájárulás a hazai munkavállalók zömét foglalkoztató vállalkozói kör fejlesztéséhez.

A Jeremie első pillére a refinanszírozást jelenti, amely önálló néven (uniós vállalkozói hitelek) alatt fut. Idetartoznak a mikro-, a kis-, a beruházási, illetve a forgóeszközhitelek. A második pillér a portfóliógarancia, amely a hitelkeret 80 százalékáig terjedhet, és a hazai piacon a legkedvezőbb hitelgarancia-konstrukciónak számít mindössze egyszázalékos díjával. A konstrukció ráadásul automatikus, azaz nem előzi meg külön hitelképességi vizsgálat, hanem elegendő a hitelt folyósító bank hozzájárulása. A harmadik pillér a kockázatitőke-program, amely elsősorban a magas növekedés előtt álló, innovatív, fiatal vállalkozásokat célozza meg. Erre a célra 45 milliárd forint áll rendelkezésre, és a szétosztást végző nyolc független alapkezelőből hat már el is indult. A cél, hogy azt a szegmenst erősítsék, amely korábban szinte nem is létezett, ugyanis fél-egy millió euró alatti projektekbe a piaci kockázatitőke-alapok nem is vágtak bele. Ennek technikai okai is voltak, mivel egy ilyen projekt lebonyolítása igen munkaigényes, és ez nem arányos annak méretével.

Minden olyan vállalkozást a célcsoportjának tekint az MV Zrt., amely ugyan hitelképes, de nem bankképes, azaz hiába rendelkezik életképes beruházási lehetőséggel, túl fiatal a cég, vagy egyéb tényezők, például a saját tőke nagysága miatt nem kaphat az elképzeléseihez a piacról kölcsönt. Arra azonban nem alkalmas ez a forrás, hogy a pillanatnyi likviditási zavarokat kezelje. A finanszírozási hátteret ugyanis 85 százalékban az EU strukturális alapjai biztosítják, így érvényesülnek az uniós előírások, azaz csak fejlesztésre, bővítésre, beruházásra nyújthatók ezek a források. A fennmaradó 15 százalékot a magyar állam adja. VG

A Jeremie program elemei

Refinanszírozás (mikro-, kis-, refinanszírozási és forgóeszközhitelek)

Portfóliógarancia kkv-knak

Kockázati tőke kkv-k részére

Portfóliógarancia kkv-knak

Kockázati tőke kkv-k részére-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.