BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gödörben a vegyipar: csökkenő termelés, kevesebb dolgozó

Összehasonlító áron 13,2 százalékkal csökkent a vegyipar termelési értéke tavaly Magyarországon, folyóáron 3.112 milliárd forintot ért el, az ágazatban dolgozók létszáma 9 százalékkal csökkent - közölte a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ) kedden, az MTI-vel.

Megjegyzik, hogy a vegyipar teljesítmény csökkenése kisebb mértékű volt az ipari termelés 17,7 százalékos, illetve a feldolgozóipar 18,4 százalékos visszaesésénél. A kedvezőbb mutató döntően az ágazat közel 20 százalékát kitevő gyógyszeripar teljesítményének köszönhető, amelynek termelése - összehasonlító áron - lényegében a 2008. évi szinten maradt.

Az ágazat tavaly 74.900 munkavállalót, az iparban dolgozók 11 százalékát foglalkoztatta. A válság miatt a vegyiparban dolgozók létszáma tavaly 7.380-nal csökkent.

A vegyipar a teljes ipari termelés 17,3 százalékát tette ki, az értékesítés közel 13 százalékos csökkenésén belül a belföldi értékesítés 11,5 százalékkal, míg az export 14,4 százalékkal esett vissza.

A MAVESZ felhívja a figyelmet, hogy a vegyipar egyes ágazatainak teljesítménye jelentősen eltérő. A gyógyszeripar értékesítése 2,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a belföldi értékesítés - összehasonlító áron - 9,1 százalékkal, míg az export 0,7 százalékkal bővült.

A kőolajfeldolgozás és kokszgyártási ágazat termelési értéke összehasonlító áron 10,5 százalékkal csökkent.

Ennél is nagyobb volt a visszaesés a vegyi anyagok és termékek gyártásában, a termelés volumene 2009-ben 16 százalékkal csökkent.

Az ágazat válság által legjobban sújtott szegmense a műanyag és gumitermékek gyártása volt, elsősorban a termékeit felhasználó más
ágazatok visszaesése miatt. A műanyag késztermékek termelése közel 25 százalékkal csökkent, míg a gumiipari termékek belföldi értékesítése közel 57 százalékkal zuhant - áll a MAVESZ közleményében.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.