BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz építőipari évkezdet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Gödörben. Gyengén teljesít a négy éve lejtmenetben lévő építőipar az idén is. Az első két hónapban 10 százaléknál nagyobb zsugorodás jellemezte az ágazatot, igaz, a szerződésállomány bővül. Utóbbi azonban mintha elszakadt volna a reálfolyamatoktól, az elmúlt egy évben jelentősen emelkedik. A piaci szereplők azonban nem látják túl fényesen a jövőt, arra várnak, hogy az állami megrendelések felpörgetése, főként a gyorsabb kifizetések húzzák ki őket a bajból. Ez azonban már tavaly sem bizonyult hatékony eszköznek, akkor is négy százalékot meghaladó mínusszal zárt a szektor. Az viszont kétségtelen, hogy a körbetartozásokat enyhíthetné az állam, mivel ez számít az egyik legégetőbb problémának a kereslethiányon, a hitelezési csatornák beszűkülésén és a bürokratikus adminisztráción túl. Még így is kérdéses, mikor érheti el újra a termelés a 2005-ös csúcsot, mivel jelenleg több mint harminc százalékkal elmarad attól. Vannak azonban reményt keltő fejlemények is. Főként állami beruházások nyomán bővült rég nem látott mértékben az első hónapokban a szerződésállomány. Az út-, vasút- és iskolaépítések mellett is hiányoznak azonban a magánberuházások az ágazatnak, egy esetleges új lakástámogatási program vagy még mélyrehatóbb változtatások jelenthetnék utóbbira a megoldást. 6., jegyzet 20. oldal

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.