BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sukoró után: a King’s City megakaszinó keresi új helyét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Fred H. Langhammer: nem azért jöttünk Magyarországra, hogy bíróságra járjunk

Fred H. Langhammer, a King’s City befektetői csoport vezetője és társalapítója. 2005 óta a Walt Disney Company igazgatótanácsának tagja, 2000-2004 között az Estée Lauder Companies Inc. vezérigazgatója. Szerinte kaszinójukban, valahol a Közép-Dunátúlon 2014-ben útjára indul a rulettgolyó


Miért döntöttek Magyarország mellett, amikor szórakoztatóközpontot terveztek?

Már 2007 óta kerestük azt az európai országot, ahol megvalósíthatjuk az üdülő- és szórakoztatóközpontunkat megvalósíthatjuk. Végül két ország – Spanyolország és Magyarország – között kellett döntenünk, és a magyar gyógyfürdők győzedelmeskednek a spanyol napsütéssel szemben. Két fontos tényező is befolyásolta, hogy így döntöttünk. Egyrészt Magyarországot földrajzi adottságai miatt viszonylag könnyű megközelíteni akár Európából, akár a világ más tájáról; másrészt a negyedévente Magyarországra érkező turisták száma is stabilnak mondható az elemzéseink szerint.

Az Önök beruházási terve nagyobb volumenű, mint a kecskeméti Mercedes-gyárépítés. Honnan származik majd a tőke, és milyen megtérülésre számítanak?  

A tőke a King’s City társalapítóitól, valamint más globális pénzügyi szervezetektől érkezik majd. Meg vagyunk győződve arról is, hogy befektetésünk Magyarországon megfelelő megtérülést eredményez majd, máskülönben nem töltöttünk volna több, mint két évet a projekt előkészítésével. 

Fontosnak tartom megemlíteni azokat az előnyöket is, melyek Magyarország, a magyar turizmus, valamint a Közép-Dunántúli régió javára szolgálnak majd a befektetésünk megvalósulásával. Engedje meg, hogy röviden kitérjek egy, a közelmúltban megvalósult szingapúri befektetésre, mely nagyon hasonlít a tervezett befektetésünkhöz. Szingapúr első kaszinója 2010 márciusában nyílt meg a Resorts World Sentosa (RWS) integrált szórakoztatóközpont részeként. A kaszinó megnyitása látványos sikert aratott, hiszen már az első héten több mint 13 ezer látogató kereste fel.

A Credit Swiss elemzői arra számítanak, hogy az RWS komplexum révén ugrásszerűen megnövekszik majd a Szingapúrt évente felkereső turisták száma 2010-2015 között: a turisták száma a jelenlegi évi 11 millióról akár évi 17 millióra is növekedhet. Az RWS mind felépítésében, mind méreteiben és a tervezett látogatók számában nagyon hasonlít a King’s City szórakoztatóközponthoz. 

A szingapúri turisztikai minisztérium előrejelzései szerint minden új megnyíló kaszinó 1,92 milliárd dollár bevételt jelent a költségvetésbe, és a fejlődő szerencsejáték-iparágnak köszönhetően Szingapúr GDP-je 0,5-1,0%-kal is növekedhet 2015-ig. Ez a tény is jól illusztrálja, hogy az ilyen jellegű, komplex turisztikai beruházások nagy lökést adhatnak egy ország gazdaságának, főleg a jelenlegi, a gazdaság számára nehéz időszakokban.

A magyar kormánytól elnyert koncessziót milyen feltételekkel kapták meg, elégedettek-e a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokkal?

Mielőtt megszületett volna a döntés, hogy a projektet Magyarországon valósítjuk meg, egyáltalán nem volt kapcsolatunk a kormánnyal. A végleges döntést követően a jogi képviselőnk hivatalos úton megkereste a magyar kormányt és megkezdődtek a befektetéssel kapcsolatos tárgyalások. Úgy gondoljuk, hogy bármelyik ország kormánya örömmel tárgyalna ilyen neves befektetőkkel, és reméljük, hogy a választások lezárultával az új magyar kormány felgyorsítja majd a tárgyalási folyamatot ezzel az egyedülálló befektetéssel kapcsolatban. Az I. kategóriába tartozó, a Közép-Dunántúli régió terültén működő kaszinóval kapcsolatos nyílt pályázatot 2009 augusztusában nyertük el. A pályázatra részletes terveket, dokumentációkat és tanulmányokat nyújtottunk be.

Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy a kaszinó csak egy részét képezi az üdülő- és szórakoztatóközpont tervezett látványosságainak.   
A kaszinó- és szórakoztatóközpont nagy munkaigényű beruházás. Honnan származik majd a csaknem 3500 főnyi munkaerő? Kell-e képzésen gondolkodni, vagy esetleg külföldről szakembergárdát toborozni?
Befektetői csoportunk szerint a King’s City egy olyan befektetés lesz, mely jelentős mértékben hozzájárul majd Magyarország és a Közép-Dunántúli Régió gazdaságának fellendüléséhez, valamint nagy lökést adhat majd a magyar turizmus fejlődésének is. Ennek megfelelően – ahogyan Ön is említette – közvetlenül minimum 3500 főnek (ennek 10%-át vezetői pozíciókban), valamint közvetve további több ezer főnek (pl. régiós kisvállalkozások, stb.) biztosítunk majd munkát. Jövőbeli munkavállalóink várhatóan az egész ország területéről érkeznek majd. Természetesen a szakmai képzés is részét képezi majd a befektetésünknek.

És milyen vendégkörre számítanak, ha a kaszinóváros felépül? Lehet-e az orosz és más keleti vendégekre számítani a King''s Cityben?

Várakozásaink szerint a vendégek Európa minden országából, a Távol-Keletről, és a világ minden tájáról érkeznek majd. A King’s City komplexum egy olyan egyedülálló beruházás lesz, melyet kötelező lesz majd látni; egy olyan úti cél, mely nemcsak a legmagasabb minőségbeli elvárásoknak felel meg, de a vendégkör lehető legszélesebb skálájának biztosít majd látványosságokat. A komplexum egyesíti majd a tradíciókat a stílus világával, így biztosítva élményekben gazdag szórakozást vendégek millióinak. Reményeink szerint a King’s City Európa vezető üdülő- és szórakoztatóközpontjává válik majd.  

Azután, hogy nem Sukoró lesz a helyszín, hogyan választják ki a következő lehetséges helyet? Milyen szempontokat vesznek majd figyelembe?

Megértjük a helyi lakosok és más emberek aggodalmát a Velencei-tó partján elhelyezkedő területtel kapcsolatban. Nem azért jöttünk Magyarországra, hogy bíróságra járjunk, hanem azért, hogy egy olyan egyedülálló komplexumot építsünk, melyre a magyarok is büszkék lehetnek. Éppen ezért jelenleg egy alternatív helyszínt keresünk a befektetés számára. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy az alternatív helyszín valahol a Közép-Dunántúli Régióban lesz majd. A projekt csapat jelenleg pár alternatív helyszín kiválasztásán dolgozik, és reméljük, hogy hamarosan döntést tudunk majd hozni ezzel kapcsolatban. 

Mikor indulhat el az első rulettgolyó a King''s Cityben?

A King’s City 2014 elején nyitja majd meg kapuit, a magyar, európai és a világ mind országából érkező turisták örömére. Sok munkát fektetünk a projektbe és hiszünk abban, hogy ha megvalósult a beruházás, akkor a magyarok is büszkén tekintenek majd a King’s City-re.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.