BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitart az áresés a lakáspiacon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az FHB Lakásárindex szerint a hazai lakóingatlanok átlagos ára nominálisan 6,3 százalékkal mérséklődött 2009-ben – közölte mai sajtótájékoztatóján Harmati László, az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgató-helyettese.

A visszaesés ugyanakkor – tette hozzá – valamivel alacsonyabbnak mutatkozott az előzetesen kalkuláltnál, hiszen a korábbi kalkulációk 6,5 százalékos csökkenést jósoltak előzetesen.

Harmati László rámutatott: 2009 végére visszatért a hitelezési szándék a pénzügyi szolgáltatóknál, vagyis a piac kínálati oldalról már nem korlátos. A kereslet ugyanakkor változatlanul gyenge maradt, hiszen a háztartások jövedelmi helyzete romlott, és kilátásaik is kedvezőtlenül alakultak.

A 2010-re vonatkozó prognózis ugyanakkor – közölte a vezérigazgató-helyettes – nem változott: az index készítői erre az évre átlagosan 9,3 százalékos, lassuló áreséssel számolnak.

Földcsuszamlás-szerű, bőven kétszámjegyű árcsökkenésre ugyanakkor – szögezte le Harmati László – továbbra sem kell számítani, részben azért, mert a válságot megelőzően buborék sem alakult ki a hazai piacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.