BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Miért ilyen óvatos a Nissan?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Nissan az elemzői várakozásoknál gyengébb profitnövekedést vár az idei évre. A szakértők szerint az elsősorban a kínai piacra támaszkodó japán autógyárnak a környezetbarát szegmensben kell erősítenie.

A Nissan a márciussal végződő üzleti évben 42,4 milliárd jenes nettó profitról számolt be, szemben a tavaly 233,7 milliárd jenes veszteséggel. A harmadik legnagyobb japán autógyár 350 milliárd jenes üzemi eredményre számít a 2011 március 31-én végződő üzleti évben. Ez 12 százalékkal haladja meg a tavalyi adatot, de alacsonyabb, mint a Thomson Reuters elemzői konszenzusa. A nettó profit a Nissan várakozásai szerint több mint háromszorosára, 150 milliárd jenre emelkedik, 8 százalékos értékesítésnövekedéssel. A Nissan így összesen 3,8 millió gépkocsi értékesítésére készül ebben az üzleti évben.

A múlthoz képest a Nissan jól teljesített, elsősorban a fejlődő piacoknak és Kínának köszönhetően. Az eredmény megfelelő, főleg annak tudatában, hogy a Nissan nem rendelkezik hibrid modellel. Mostantól azonban élesebb lesz a verseny és eltart egy ideig, amíg a cég bevezetheti elektromos autóját – mondta Koicsi Ogava, a Daiwa Securities elemzője.

A Nissan a Toyota és a Honda mögött haladva igyekszik "zölddé" alakítani imázsát. A cég 2012-re tervezi elektromos modellje, a Leaf szériagyártását a társtulajdonos Renault-val. A francia anyacég vezére, Carlos Ghosn egyébként az elektromos autók egyik fő szószólója a piacon, a menedzser szerint 2020-ra minden tizedik eladott autót elektromotor hajt majd.

A Nissan tavaly 45 százalékkal emelte értékesítéseit Kínában és idén a fejlődő világ másik központjában, Indiában igyekszik megvetni a lábát. Zászlóshajónak számító kompakt modelljével, a Micrával kezdi a gyártást

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.