Cégvilág

Új jelölt pályázik a Nagy Testvér címre

A Google sorozatos személyiségi jogsértési ügyei után most az Apple került a jogvédők kereszttüzébe az Egyesült Államokban és Németországban.

Az Apple a jövőben a felhasználók földrajzi helyzetének megfelelően szeretne reklámokat közvetíteni, felhasználva az adott készülék (iPad, iPhone, MacBook) GPS, illetve wifi kapcsolatát.

Az iTunes, illetve az App Store látogatóinak ennek megfelelően mostantól új felhasználási feltételeket kell elfogadniuk. Az Apple megfogalmazása szerint a készülékek tulajdonosainak el kell fogadniuk, hogy a vállalat folyamatosan értesülhet földrajzi helyzetükről és ezt az információt akár harmadik félnek is továbbíthatja. A döntés óriási felháborodást keltett, az amerikai bloggerek rögtön el is nevezték iSpynak a rendelkezést, a Los Angeles Times pedig úgy látja, hogy ezzel az Apple személyiségi jogi botrányba keveredett. A The Consumerist pedig ijesztőnek nevezte az Apple intézkedéseit – írja a Spiegel.

A kritikához német politikusok is csatlakoztak. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter kijelentette: az Apple-nek azonnal nyilvánosságra kell hoznia, milyen adatokat gyűjt össze, azokat hogyan tárolja és mire használja fel.

MacBook Apple iPad személyiségi jog iPhone
Kapcsolódó cikkek