BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Turisták figyelem! Kanyarójárvány van Görögországban és Franciaországban

A beoltatlan gyermekek a leginkább veszélyeztetettek, ezért a 15 hónaposnál kisebbekkel nem javasolt nemzetközi utazás. Hazánban csaknem teljeskörű az átoltottság, szinte teljesen megszűnt a vírus cirkuláció, évente 1-2 behurcolt esetre derül csak fény.

A külföldre utazóknak számolni kell a kanyarójárvány kockázatával, és nem csak a járvány által érintett Görögországban és Franciaországban, hanem a nyári időszakban fokozódó turizmus miatt bármely, turisták által nagyobb számban látogatott területeken - figyelmeztet a megbízott országos tisztifőorvos. Paller Judit szerint leginkább veszélyeztetettek az oltatlan gyermekek, ezért a 15 hónaposnál fiatalabb, kanyaró ellen még nem immunizált kicsikkel nem javasolt nemzetközi utazást tervezni. Az anyai immunitás ugyan a csecsemő életének első néhány első hónapjában védelmet nyújthat a betegség ellen, de ez hat hónap után megszűnik.

A Görög Betegség-felügyeleti és -Megelőzési Központ adatai szerint országukban január 29. és július 20. között 125 igazolt kanyaró megbetegedést regisztráltak, a betegség az ország 52 közigazgatási területe közül húszat érintett. A hatóságok felhívták az orvosok figyelmét az oltás fontosságára.

A francia egészségügyi hatóság adati szerint Franciaországban erősödik a két éve megkezdődött kanyarójárvány, Január-május között 1 972 beteget regisztráltak. A francia egészségügyi hatóság megítélése szerint a járvány annak következménye, hogy a gyermekek körében a kanyaró-oltásban részesültek aránya nem éri el azt az optimális szintet, amely ennek az igen ragályos betegségnek a terjedését meg tudná gátolni. Szakértők szerint a nyári időszak kedvez a vírus cirkulációjának, főként a nyaralók körében, és a betegség más európai országokra történő átterjedésének.

Magyarországon 1969-ben kezdődött meg a kanyaró elleni kötelező immunizálás, 1989. óta két oltásból áll a kanyaró elleni védelmet alkalmaznak. Így a 40 évesnél fiatalabbak legalább egy, a 28-29 évesnél fiatalabbak pedig két oltásból álló kanyaró elleni immunizációban részesültek. A 40 évesnél idősebbek túlnyomó többsége természetes módon átvészelte a betegséget, így védettséggel rendelkezik.

Miután Magyarországon csaknem teljeskörű az átoltottság, szinte teljesen megszűnt a vírus cirkuláció, 2001-ben diagnosztizálták az utolsó hazai eredetű megbetegedést, azóta évente 1-2 behurcolt esetre derül csak fény.

Az utazás halaszthatatlansága esetén a háziorvos segítségével kell mérlegelni a teendőket. Egyes esetekben az oltást 15 hónaposnál fiatalabb csecsemő is megkaphatja – lehetőség szerint legalább két héttel a tervezett utazás előtt - ilyenkor azonban újraoltással lehet biztosítani a megfelelő védettség kialakulását. Felnőttek önkéntes utazás előtti oltására az utazás és az egészségi állapot körülményeinek felmérését követően az Országos Egészségügyi Központ Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontjában, vagy az ÁNTSZ regionális nemzetközi oltóközpontjaiban, térítés ellenében kerülhet sor. Ehhez az oltóanyag gyógyszertári forgalomban érhető el.

Világgazdaság Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.