Cégvilág

Fél éve nem fizet a székházért az MTV - És egyelőre nem is fog

A Magyar Televízió működését több mint fél éve finanszírozó magyar magáncég bízik abban, hogy az új médiatörvény alapján felálló kuratórium sikeresen megoldja a helyzetet.

A Magyar Televízió több mint egy éve használja Bojtár utcai gyártóbázisát, amiért azonban már féléves bérleti díjjal tartozik. A gyártóbázist létrehozó és működtető Millenniumi Média bízik abban, hogy az új médiatörvény alapján felálló kuratórium sikeresen megoldja az előállt helyzetet.

A köztévé legnagyobb beszállítója az MM Kft., mely minden hónapban a bérleti díjat és a komplexum üzemben tartási díját számlázza ki a médiumnak. Az MTV menedzsmentje az állami elvonásokat követően, februárban megállapodott beszállítójával a bérleti díjak halasztott fizetéséről, azonban az üzemben tartási díjat fizeti a televízió.

Sándor István, az MM Kft. ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta: a felhalmozott tartozás már eléri az 1,350 milliárd forintot. A társaság a hátralék fizetéséről tárgyalni kíván a televízió tulajdonosi testületével mely egyelőre nem állt még fel. Az új médiatörvény alkalmazását követően szeretnék mihamarabb megoldani a kialakult helyzetet - mondta el a köztévé legnagyobb hitelezője. Az MTV megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy nem áll módjukban jelenleg a tartozás kifizetése, azt a pótlólagos állami támogatás megérkezésekor tudják majd rendezni.

Az MTV új gyártóbázisának létrehozásáról az első Orbán kormány hozott döntést, a megvalósításáról pedig az ezt követő kormányok döntöttek. Az MTV új gyártóbázisának megépítéséhez szükséges tőkét a Millenniumi Média és egy német, részben állami tulajdonban álló bank biztosította, a cég a gyártóbázist piaci áron bérli. 

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Televízió költségvetése idén 9,5 milliárddal szűkebb. Az elmúlt öt évben nyereségesen gazdálkodott a köztévé, az ezt megelőző 10 év gazdálkodása során azonban közel 50 milliárdnyi veszteséget halmozott fel a televízió. Nagy Attila, az MTV gazdasági igazgatója úgy látja, a közmédiumok kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen elsősorban állami támogatásokból gazdálkodnak, melyek mértéke időről időre változik.

A  televízió saját kereskedelmi bevételei az összköltségvetés töredékére nyújtanak csak fedezetet, amelyek 2009-ben a 4,626 milliárd forintot értek el, az idei évre ezt a tételt egy minimális visszaeséssel, 4,513 milliárd forintra kalkulálja a televízió vezetősége.

Az idei év során közel 9 milliárd forint személyi jellegű ráfordítása lesz a legnagyobb köztévének, mely összege 2007-ben még 12 milliárdra rúgott. A bérleti díjak és egyéb rezsiköltségek 4 milliárd forintot tesznek ki. Ezen költségek finanszírozására kapja a televízió az üzembentartási díjat, mely az idei évben 10 milliárd forint. A köztévé menedzsmentje a probléma megoldására hitelfelvételt javasolt a médium működését felügyelő kuratóriumnak, amely azt el is fogadta.

bérleti díj Millenniumi Média hitel székház kuratórium mtv
Kapcsolódó cikkek