Cégvilág

Felrobbant a Rolls-Royce motor, késik a Boeing csodagépe

A Boeing bejelentette, hogy a 787 Dreamliner első generációjának leszállítását 2011 elejéig kénytelen késleltetni.

Az All Nippon Airways japán légitársaságnak eredetileg ez év végén kellett volna az újonnan kifejlesztett amerikai repülőgépet megkapnia. A 787-projekt megvalósításának befejezése már több mint két éve késik, számos akadály miatt. Ezúttal azért toltál ki az átadási határidőt, mert egy Derby-i tesztpályán felrobbant az a Rolls-Royce motor, amely a tervek szerint a Dreamlinert működteti, így nem tudták megkezdeni a repülő tesztelését.

A Reuters tudósítása szerint mind a Boeing, mind a Rolls-Royce hangsúlyozta, hogy mindent elkövetnek a repülő forgalomba állításáért.

A Boeing 787 elvileg a cég legmodernebb gépe lenne, könnyű karbon vázzal és ezáltal alacsonyabb fogyasztással, valamint jobb helykihasználással. Ugyanakkor a megrendelők két éve várnak hiába az Airbus A380 riválisnak tekintett repülőre. Az ausztrál Quantas 50 gépre vár, amelyet elvileg 2012 közepén kapna meg, míg az All Nippon Airways 55 repülőt rendelt, és ezek közül nyolcat jövő áprilisban szállítana a Boeing.

késik All Nippon Airways repülőgép Dreamliner 787 quantas Boeing
Kapcsolódó cikkek